Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.

MÁSODIK RÉSZ. Az egyházkerület általános története. - III, A tanfejlődés és a hitviták.

üldözését ne tűrjék, sőt oltalmazzák meg őket ellenfeleikkel szemben. Az evang. esperesek nem elégedtek meg hitvallási könyvüknek kiadásával, hanem hogy a püspöktől való elszakadásukat egyéb tényekkel ís bizonyítsák, kiadták ez évben agendájukat is. (Agenda, Keresztúr 1598.) Ennek szerzőiül már névszerint is a négy esperest jelölték meg, u. m. Reczés Jánost, Tokoych Györgyöt, Widos Lénárdot és Klaszekovits Istvánt. A latin előszóban mondják, hogy a tanban való egység mellett a szertartásokban való egységet is elhatározták. A magyar előszóban itt is emlékeznek a Kalvinus veszedelmes tudományának hintegetőiről. Míg ezek el nem szakadtak az anyaszentegyháznak élő tagjaitól, addig az egyházi szolgálatokban is sok zűrzavar, visszavonás és egyenetlenség volt. De most összegyűlve és Istenüket is buzgó lélekkel segítségül híván, közakarattal írták ezt az agendát. A második kiadás is (Keresztúr 1612.) Reczés, Thokoich és Vidos halála után még mindig ezek neve alatt jelent meg változatlanul. Es az 1598-as évszámmal van jelezve a dunántúli ev. egyházi törvénykönyv is (Canones Ecclesiastici), mely egyelőre még kéziratban maradt. Ezzel a három fontos és alapvető kiadvánnyal erősítették meg az ágostai hítvallásuak Beythétől való különválásukat. 1 A két pártnak tagjai a legnagyobb féltékenységgel figyelték és ellenőrizték egymást. Beythe az 1598. év nyarán Meszlenben tartott külön gyűlést. Valahogyan Soós János, az Egyesség Könyvét aláírt lozsi lelkész is bement oda. Reczés erre nyomban azt költötte reá, hogy oda adta magát és Beythéhez esküdött. Soós a maga espereséhez, Klaszekovics István fertőszentmiklósi lelkészhez (senior cis lacum Fertő) fordulva menti magát: „Még nem oda adtam azzal én magamat, ha beszélgetni közikben mentem." Kéri Klaszekovicsot, intse meg Reczést, hogy szűnjék meg a sok hiábavalóságtól, ellenkezéstől, szitkozódástól és rágalmazástól . . . hagyjon békét a sok zűrzavarnak, maradjunk meg az atyafiúi szeretetben, legyen az spiritus unionis nálunk, ne háborogjunk, ne kisebbítsük egymást semmi dologgal. Reczést ő nem ismeri el felebbvalójának. „Kegyelmed (Klaszekovics) az én szeniorom, nem Reczés, Kegyelmedtől akarok én függenem." Úgy látszik, azok sem mind szívelhették Reczést, akik megmaradtak az Ágostai Hitvallás mellett. 1598-ban azonban már kevesen lehettek, akik így az unió lelkéért fohászkodtak és a 1 Mokos, A dtúli törvkv. 1598. 24. 1. Sörös B. A magy. liturg, tört. 228. 1.