Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.

MÁSODIK RÉSZ. Az egyházkerület általános története. - II. Az egyházalkotmány fejlődése.

detére, mint a mostani, hanem májusban vagy június elején legyen a határideje. Mert terhes, sőt káros a lelkész uraknak, különösen a messziről jövőknek. Mert mindennek megvan a maga alkalmas ideje. Eddig emlékezetünk óta kis gyűlésekből az esperesek megegyezésével szokták a meghivó körleveleket kibocsátani. Akarjuk, hogy ez a jövőben is úgy legyen. VIII. A püspök úr a lelkészek által neki okozott sérelmeket ne jelentse be a gróf úrnak a tisztelendő egyházi konzisztorium szégyenére és kárára; hanem terjessze azokat az egyház elé és ha a lelkészek ilyen büntetéseket érdemelnek, a konzisztoriumi urak fogják megítélni. IX. Ha valaki a lelkészek vagy világiak közül vádat emel a püspök úr előtt valamely esperes vagy lelkész ellen: a püspök úrnak nem szabad (a másik fél meghallgatása nélkül és az igazság kiderítése előtt) ítéletet hozni vagy kifakadni ilyen ellen, különösen az igaztalanul vádolt esperes vagy lelkész ellen, legkevésbbé pedig az ilyen kétes bevádolást némelyeknek kitálalni Pál apostol intése szerint. (I. Tim. 5, 19). Midőn pedig a tanúnak hinni nem lehet, ítéljen a konzisztorium. X. Ha valaki a lelkészek közül bizonyos okból megjelenni kénytelen akár magánosan otthon (a püspök lakásán), akár nyilvánosan a kis vagy nagy gyűlésen, türelmesen és atyai indulattal hallgattassék meg és bocsáttassék el. A messziről jövőket hosszú várakoztatással ne tartsa vissza (a püspök), hanem mindenek előtt a többi közel lakókat megelőzve végezzen velük és bocsássa el őket. XI. Akik bizonyos fontosabb okból akarnak helyet változtatni, lelkészek és tanítók, ha törvényes meghívásuk van máshová, ügyöknek az esperessel való közlése után bocsáttassanak el szabadon. Különösen ha valaki a hallgatók hálátlansága miatt panaszkodik, az ilyent nem kell erővel kényszeríteni, hogy nekik szolgáljon. Mert az ilyenektől Krisztus parancsolata szerint távozhatik, még a port is leverve lábairól. Máté 10, 14. (Ker. jkv. II. 28—30. Mokos, Hgszől, kán. 136). Sok kemény beszéd van e pontozatokban. Minekutána a püspök a maga panaszát előadta, a lelkészek sem hallgatták el a magukét. Talán a püspök is beismerte fiatalos hevességét és a kánonok határán túlmenő szigorúságát. S miután a lelkészek bocsánatot kértek és hathatós marasztalással engedelmességet fogadtak, a püspöknek sem volt kifogása az ellen, hogy a lelkészeknek vele szemben támasztott kívánalmait jegyzőkönyvbe vegyék. Kölcsönös őszinteséggel tisztázták a helyzetet s a jegyző-