Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.

MÁSODIK RÉSZ. Az egyházkerület általános története. - II. Az egyházalkotmány fejlődése.

oly értelemben, hogy a meszleni kánonok nem egyebek, mint az eddig „Sopronmegyei kánonok" és „Dunántúli 1598. évi evang. törvénykönyv" neve alatt ismeretes és 73 kánonból álló gyűj­temény. Ezt tehát az egyházkerület nem 1598. hanem már 1595. Meszlenben fogadta el és tette kötelezővé. A fennmaradt kéz­iratra ís csak úgy kerülhetett az 1598, évszám, hogy ezt is ebben az évben akarták kiadni, amint 1598- adták ki az Egyesség Könyvét és az Agendát is. Ennek a törvénykönyvnek keletkezésében Beythe Istvánnak már nem volt része, mert ő éppen 1595-ben szakított az evan­gélikusokkal teljesen és a köztük való püspökségről lemondott. „Tiz esztendeig szolgála egy végben" — mondja magáról az Igaz Mentségben. Es ismét püspökségéről szólva: „Lám tíz egész esz­tendeig szolgált". Minthogy 1585. választották meg, tehát lemon­dását ő maga 1595-re teszi. „Nem vontátok le arról az super­íntendensségöt, aki jó kedvvel ő maga letötte". Ezt különben ellenfelei is elismerik az Egyesség Könyve előszavában : „Tisztit letötte s közülünk kiment". De azután így folytatják : „Mit kellett tennünk? Azután való gyűlésünkben mi is mind Isten előtt s mind az ő anyaszentegyháza előtt tudományt tettünk, hogy mivel olyan ügyünkben, mely sokaknak üdvösségére való volt, elhagyott bennünket, mi sem akarjuk őtet superintendensünknek tartani és ezt az ő reánk küldetett káromló levelétől indíttatván, levelünkben neki meg is jelentettük". (Adattár VII. 68. 69. 71. Masznyik i. m. 14. 15. 1.) A dunántúli evang. törvénykönyv csak Beythének ezen szomorú búcsú vétele után jöhetett létre Meszlenben. Ugyanazon zsinaton-e, melyen a Concordiát tervezték, vagy másikon, azt nem tudni. De valószínűleg még 1595. mert Kincses Pál már 1596. tavaszán hivatkozik a meszleni kánonra. Ennek kézirata is sze­rencsére a Gál Imre veszprémi lelkész fentebbi gyűjteményében maradt fenn számunkra. Bő tanulmány kíséretében kiadta Mokos Gyula Bpesten 1892. Teljes címe a kézírat szerint: Canones az az az egyházi szolgáknac életénec, tiztinec és tisztességes magoc tartásánac Regulái. Irattattac az Soprony Wármegyebeli Ecclesiae Senioritul Isten tisztességére és az Anyaszentegyháznac s abban való tanetóknak épületekre. I. Timoth 8. Haec scríbo: ut scias, quomodo oporteat te in domo Dei conversari, quae est Ecclesia Dei vivi, columna et firmamentum veritatis etc. Anno M. D. XCVIII. Az 1598 itt csak azt az évet jelentheti, melyben e kánonokat az Egyesség Könyvével és az Agendával együtt kinyomatásra szánták.

Next

/
Thumbnails
Contents