Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.

MÁSODIK RÉSZ. Az egyházkerület általános története. - II. Az egyházalkotmány fejlődése.

mányaikkal a reformáció korában a protestáns egyházakra örökségképen szállottak át. Annál könnyebben történt ez, minthogy a földesúr is, mint patrónus, rendszerint első volt az áttérők sorában. Egyes városi helyeken, hol r. kath. hívek is maradtak, megosztoztak a templomokon. Arra is volt eset, hogy közösen használtak egy templomot, mint Tolna városában és Sopronban Szent Mihály templomát. Másutt pedig az evangélikusok a maguk költségén építettek új templomokat, mint Kőszegen, Csepregen, Ruszton sat. Az egyházi vagyon tulajdonosaként a régi kánonjog hatása alatt a XVI. és XVII. században még nem az egyházközség szerepel, hanem a templom, a parochia és az iskola. Egyházlátogató jegyzőkönyveinkben a „bona templi, parochiae, scholae ; proventus ministri, ludi magistri" rovatok szerepelnek. Mintegy a szent cél megjelölésével akarták az egyházi vagyont a bűnös eltulajdonítástól megóvni. Kis Bertalan püspökünk egyházlátogatásaiban ez a felfogás nagyon is szembetűnő. Ahol az egész falu vagy város áttért, ott az egyházközség különben sem vált el a polgári községtől. Az a szegény evang. jobbágy a régi földesúri viszonyok között (midőn munkája jutalmán kívül semmit sem bírt tulajdonjoggal) nem tarthatta sem magát, sem a maga társaságát (a gyülekezetet) az egyházi vagyon tulajdonosának. Vagyonjogi tekintetben az egyházközség mint jogi személy még nem létezett, hanem igenis a templom, a parochia, az iskola. Ennek képviselői pedig a patrónus, a lelkész, az egyházfi (gondnok, aedituus) és az egyházlátogató felsőség (az esperes és püspök) voltak. Mai értelemben vett egyházközséggel csak a XVII. század végén és a XVIII. században találkozunk.

1 A gyülekezet jövedelme részint ingatlanokból, (szántóföld, rét, szőlőhegy), malomjövedelemből sat. folyt be, részint pedig az egyháztagok évi adózásából és szolgálmányaiból, terményekből, stólából sat. állott. A püspöki tizedről a főpapság természetesen nem mondott le. Ezt az evangélikusok is megfizették, sőt mint fentebb Ostffyasszonyfán, Csöngén és Sopronban láttunk reá példát, evangélikusok is bérbe vették. De egyes helyeken az első időkben a lelkésznek ís fizettek tizedet, amint azt Tolnai Sibolti Demeter semptei lelkésznek 1579-ből való és 18Ví akó vagy pint bordézsmáról szóló sajátkezű nyugtája bizonyítja. A Nádasdyak urodalmaiban a lelkészek mindenütt élvezték a sedecimát és a malomjövedelmet, csak ifj. Nádasdy Ferenc vonta ezt meg az 1 Pokoly J. A m. prot. eházak vagyonjogi viszonyai. Prot. Szemle 1895. 56.