Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.
MÁSODIK RÉSZ. Az egyházkerület általános története. - I. Az útegyengetők és az alapvetők.
a római egyház tanait. És Campeggio pápai követ már a mohácsi vész előtt írja, hogy Székesfehérvárott két lutherizáló papot elfogtak s az érsek Esztergomba vitette őket. A nagy nemzeti katasztrófa után már több magyar reformátor neve is feltűnik. Az ismert nevűek mellett sok köztük a névtelen hős. Szépen mondja id. Révész Imre: „A mi hőseink jeltelen sírokban nyugosznak, alakjaik talán végképen elenyésztek, mint a felhő, mely villámait, záporát kiontván, maga semmivé lesz, de hatását s emlékét a megáztatott föld s a megtisztított lég hirdeti." Fentebb az első részben már szóltunk rólok. Itt csak a kiválóbbaknak neveit és működésük színhelyeit foglaljuk össze röviden. Apostoli mozgékonysággal sietnek egyik helyről a másikra. Warga Borbás, a mosoni biró 1571. jellemzően írja Nádasdy Ferencnek: „Mert tudja Nagyságod, az ő hivataljok az, hogy mindenütt hirdessék az Isten igéjét városról-városra, falukrólfalukra." Dévay, Erdősi Sylvester és Abádi Benedek Sárvárott kezdte a munkát, de itt tanított Pesti Macarius József is, Nádasdy gyámfiának nevelője, ki Bullingerrel levelezett, személyesen is járt Zürichben, de végre is Luthernek hódolt be. 1 S nyomukba lépett Szegedi Máté, az első dunántúli püspök. Csepregen Deberhegyi Fabricius Gáspár az első ismert tanító és (Sólya) Máté a lelkész, akit Rusa Imre, Sibolti Demeter, Gabelmann Miklós és a szenvedélyes Reczés János követ. Pápán Gizdavics Péter az az első evang. tanító s követi őt Bálint pap, Huszár Gál és Sztáray. A pápai buzgó tanító 1544. már Győrré is átjárt prédikálni. Huszár Gál is előbb már Magyaróvárott, Győrött és Komáromban hirdette az igét. Sztáray Tolnában és Baranyában a laskói dombon énekelve, zsoltáraival és magas szép hangjával messze vidékről is odavonta a hallgatóságot. Siklós vidékének az énekiró Siklósi Mihály volt a reformátora. Tinódi Sebestyén is, ki Sárvár mellett találta sírját, meggyőződése szerint evangélikus. Régi magyar költőink közül Szeremlyéni Mihályt Nagykanizsán és Sopronban, Baranyai Mucsi Pált Fehérvárott, Siklósi Mihályt Siklóson találjuk. Az első Szigeti Veszedelem énekese, Tőke Ferenc, Alsólendván hirdeti az igét. Nyomába lép ugyanott Kulcsár György a sokat forgatott posztillájával. A jeles Beythe István is Hédervárott, Sárvárott, Alsólendván és Sopronban még Luther szellemében prédikált. Székesfehérvárnak Szegedi Lajos, a bécsi egyetem későbbi tanára, volt a „lutherista prófétája", akinek zsoltár fordítását Sylvester bírálta. 1 Zoványi J. A ref. Magyarorsz. 1565-ig. 248. 1.