Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.
ELSŐ RÉSZ. Az egyes egyházközségek története. - V. A Batthyányak urodalmai Vas megyében.
gondatlansága miatt. A kőszegi zsinat pedig 1659. jun. 26-án a házasság kötésnél elkövetett szabálytalanság miatt 24 forintra büntette. Gödi Imre esperes ekkor azzal is vádolta, hogy Bokányi Ádám és szalon aki nemes Tóth István uraknak az úrvacsorát consecratio nélkül szolgáltatta ki. Telekesi 1608. mint bezi lelkész irta alá evang. hitvallásainkat s 1628—1646. németgencsi lelkész volt. 1661-ben az említett Bokányi Ádám volt a lelkészük, akinek idejében a temlomépítésből megmaradt 180 forintot Kertész Andrásnak adták ki kamatra. Musay püspök 1661. évi jegyzékében Oriszigetet mint anyaegyházat sorozza Gödi Imre kőszegi lelkész esperességéhez, 1666. szept. 17-én Fisztrovich György püspök Fábri Mihályt avatta fel őriszigeti lelkésznek, aki 1669ben is itt volt még, midőn Fisztrovich püspök Kőszegről ide vonult nyugalomba. Még 1670. jan. 25-én is egy kevéssel megelégedő iskolamestert kértek. Fisztrovich 1671. is Oriszigeten lakott és innen irt Feketének egy bizonyos vizsgálat ügyében. 1706-ban Szabó Mihály volt Orisziget tanítója. Jobbágyiról, Orisziget filiájáról XVI. és XVII. századbeli jegyzőkönyveink még nem emlékeznek. 1 Kom ját (Kemeten). Régi német község. 1618-tól 1624-ig Schindler Farkas (valószínűleg soproni származású) volt a lelkésze. Musay a Batthyány Ádám által elfoglalt anyaegyházak közé sorolja. Az 1647. évi országgyűlésen az evang. rendek ennek visszaadását ís követelték, de nem kapták meg. 2 Farkasfalva (Wolfau). Ennek is Batthyány volt a földesura. Régebbi jegyzőkönyveink nem szólnak róla, de korán volt itt is templom és gyülekezet. Az 1647. évi VI. t. cikk, 13. §-a ennek templomát is visszarendelte az evangélikusoknak. Es 1647. jún. 25. Ládonyban avatták fel ide lelkésznek a korponai születésű Weith Fülöpöt (Wolfau ín ditione Comitis Adami de Battyán) 1650 jún. 14. Meszlenben pedig Kreher Andrást (Obermedlingensis, Neo-palatinus) és 1666-ban Söptén utódját Brenner Ferencet. Musay püspök 1652. itt egyházlátogatást tartott és az 1661-ben még fennálló anyaegyházak közé sorozta. Vasmegye monográfiája szerint 1698-ban Hassenius János Jakab, a szász származású híres tudós lelkészkedett itt. 3 1 Mokos Gy. A hercegszőllősi kánonok 122. Payr, Eht. Eml. 60. 97. 129. 132. 206. 270. Egyetemes levéltár I a 7, 134 és I a 7, 177. Ker. jkv. 360. 487. 511. 2 Adattár VIII. 22. 29. 53. IX. 60. Payr, Eht. Eml. 150. Hist. Dipl. App. 39. 3 Payr, Eht. Eml. 82. 85. 95 147. Vas m. mon. 33. Ker. jkv. 282. 337. 15*