Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.

ELSŐ RÉSZ. Az egyes egyházközségek története. - V. A Batthyányak urodalmai Vas megyében.

Földesurai a Niczkyek és Batthyányak voltak. Musay szerint ezt a gyülekezetet is Batthyány Ádám foglalta el. (Payr, Eht. Eml. 150. Vasm. mon. 16.) Óvár (Pinkaóvár, Burg). A Pinka mellett a Vashegy tövé­ben. Régi román stilusu temploma van s még a Mátyás kora­beli várkastély romjai is láthatók. Régi neve Tolvaj vár és Hollókő volt. A tatárjárás idején elpusztult vár romjait 1244. a Csém nembeliek kapták meg. A XV, században az Óváriak, Paum­kirchnerek, 1465, rövid időre a Káldyak s ismét a Paumkirch­nerek bírták. Majd összeolvadt ezeknek szalonaki birtokával s ezzel együtt szállt a Batthyányakra. Az 1601, évi adójegyzék szerint már evang. lelkésze volt, ki 1 forint évi adót fizetett. 1618. és 1619. Sturm János volt a lelkésze, 1623. és 1624-ben pedig az a Summerauer János, aki 1610-ben mint pörgölini (pílgersdorfi) lelkész írta alá a Liber Concordiae könyveit s 1618. kethelyí (neumarkti), 1619. kukméri lelkész volt. Óvárnak mai nap is egy 1628-ból való szép művű ezüst kelyhe van. Batthyány Ádám 1634. ezt a templomot is elfoglalta, de az 1647. évi országgyűlés a 90 templom között visszarendelte. Az 1652. évi ehlátogató jkönyv szerint 1649 óta Schnab Márton volt a lelkésze, ki előbb 9 éven át Pomogyon tanító, 1651 óta pedig Csáván lelkész volt. 1659-ben Pinder András volt a lelkésze, akit Musay Gergely püspök 1655. Rőtfalvára (Rattesdorf) avatott fel s mint ilyen írta alá szimbolikus könyveinket. Pinder közös lelkésze volt Óvárnak és Sámfalvának. 1659. aug. 30. bevádolta M. Stechanor Pál plebánust (ecclesiae Grasdorfiensis et Schüt­zensis), hogy rosszul informálta Batthyány Kristóf főkapitányt és a sági (talán inkább czáki) filiát, mely 30 év óta az óvári anyaegyházhoz tartozott, el akarja foglalni; közölni kell tehát a gróffal, hogy Ságon a bíró, az esküdtek és a község előkelőbb tagjai mind ágostai hitvallásuak s a katholikusok sem kívánnak a plebánushoz csatlakozni. (Bruckner Gy. szerint Chak (ma Czák) és Guar nevű régi faluk tartoztak a rohonci urodalomhoz). Óvár 1661-ben Sámfalvának a filiája volt, de nem akartak rendesen fizetni a lelkésznek. A büki zsinat ezért Klesch Dániel kőszegi esperest küldte ki hozzájok, hogy az 1652. évi egyház­látogatáson tett intézkedéseket végrehajtsa. 1 Sámfáivá (Hannersdorf). Régi német község. Dombon épült 1 Vasm. mon. 78. Thirring, i. m. 206. Adattár VI. 157. VII. 106. Vili. 29. 52. IX. 53. 60. Payr, Eht. Eml. 61. Hist. Dipl. App. 44. Zsilinszky III. 448. Ker. jkv. II. 510.

Next

/
Thumbnails
Contents