Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.
ELSŐ RÉSZ. Az egyes egyházközségek története. - IV. Pápa, E. Török Bálint városa és a veszprémmegyei egyházak.
tálukba. Vázsony 1695-ben is anyaegyház volt és 1706. Temlin János volt a tanítója. 1 Veszprém. Ez ősi püspöki város is, ha előbb nem, Kecheti Márton püspöksége idején (1535—1548) bizonyára megkívánta a reformációt. S ennek első hirdetői itt is bizonyára Luther hívei voltak. De később a reformátusok alapítottak itt virágzó gyülekezetet. Veszprémnek, mint fentebb láttuk, 1570-ben egy Balkay (Bathay) István nevű prédikátora volt, kí ez évi dec, 21. levélben kérte Batthyány Boldizsárt, hogy üldözze ki az új eretnekséget, az unitáriusokat. Vájjon nem egy személy-e ez azzal a Báthay Istvánnal, aki 1584—96. Kőszegen volt magyar lelkész és itt a fláciánusokat üldözte ? A veszprémi ref. egyház virágkora 1614. óta Pathay István püspök és Gál Imre lelkész nevéhez fűződik, 1626-ban már második templomot építettek, Evang. anyagyülekezet itt csak 1788. keletkezett. Haubner Máté püspökünk és Smid Mihály fehér-komáromi esperes veszprémi születésűek voltak. 2 Várpalota. 1445-ben Újlaki Miklósé volt s az országgyűlés azon öt vár között említi, melyeket nem kell lerombolni. 1478ban kápolna van a várban, melyben Miklós nevű pap misézett. 1472—1531. a ferencieknek is kolostoruk volt Palotán. Újlaki Miklós fiának Lőrincnek halálával (1524) ennek özvegyére, Bakács Magdolnára szállott Palota vára a hozzátartozó birtokokkal. Ez More László kir. étekfogómesterhez, More Fülöp pécsi püspök fivéréhez ment nőül. More László középkori lovagok módjára pusztította Palota vidékét. Zápolya 1533. Laski Jeremost küldte Palota ellen, hogy magyarok, törökök és cseh bányászok segítségével bevegye a várat. A törökök ekkor igen gazdag zsákmányt ejtettek és sok magyar foglyot is vittek magukkal. Zápolya most Podmaniczky Jánosnak és Rafaelnek adományozta Palotát. A török hódítás idején Palota is Veszprém sorsában osztozott. Határában ma is láthatók Mátyás király egykori vadászkastélyának (Puszta-Palota) romjai. A reformáció korából nincsenek adataink. Várpalotán csak 1700. alakult evang. gyülekezetünk, midőn Szakállas Molítoris Andrást hívták meg első lelkészüknek. A kiváló lelkészek hosszú sora (Balog Ádám püspök, Kis Zsigmond, Nagy István püspök, 1 Eht. Eml. 68. 99. 132. 134. 207. 148. Ker. jkv. 22. 359. 458. Rácz K. A pozs. vértörv. II. 206. 218. 2 Tört. Szemle 1912. 57. Payr, Fláciánus leik. Magy. 34. Thury EA veszprémi ref. eh. tört. 9.