Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.

ELSŐ RÉSZ. Az egyes egyházközségek története. - III. Az egyházkerület törzse a Nádasdyak urodalmaiban.

Az iskolát ís ennek idejében építették a csordásház helyére. A 80 éves Szőts í'ál nemes 1631-ben még visszaemlékezik reá, hogy ez volt az első iskolaház Lövőn. „Mert ezen a földön — úgymond — az én emlékezetemre elein csak Sárvárott, Csep­regben, Kőszegen és Sopronban volt, ezen kívül sohul nem volt iskola, hanem rendeltek azután Szentmiklósra, Lozsra és Lövőre." Majd ennek elpusztulása után a Malom-út mellé építettek új iskolát. 1602-ben Magyari István esperes és az egész csepregi zsinat azt kérte Nádasdytól, hogy az általa Nagyőr híres iskolájában és egyéb helyeken kitaníttatott Sinkó Mátyást engedje át Lövőre lelkésznek, akit már a németkereszturi iskolába rendelt ki. Aján­lották ugyan a lövőiknek a niczki és ikervári lelkészeket is, de ezeket nem fogadták el, mert olyant akarnak, aki dicséretesen tudná a tisztét betölteni. (Qui eidem non praeesse solum, sed prodesse etiam possit laudabíliter). A zsinat azt írja Sinkóról Nádasdynak: ez egymaga többet fog ott tenni Isten igéjének terjesztésében és a hűséges szolgálatban, mintha tíz más olyant küldünk közülünk, akit nem kivannak. Valószínű, hogy Nádasdy erre át ís engedte Sinkót. 1604. dec. 16. kerületi gyűlés volt Lövőn „nagyságos Báthori Erzsébet (Nádasdy F. özvegye) bir­tokán." Ez még Sinkó idejében történt, de 1609-ben már Miho­lics Lukács volt a lövői lelkész, 1615. máj, 20-án ismét kerületi gyűlés volt Lövőn, ahol Klaszekovics István püspök 11 kandidátust avatott fel lelkész­nek. Erről a gyűlésről mondja Pathay István református püspök szemrehányólag, hogy Macheropaeus István rohonci horvát prédi­kátort, aki néha az evangélikusok gyűléseire is el szokott menni, Lövőn nem csak hogy jó szóval nem fogadták, hanem ki is küldték a házból, boszúságos szóval mondván: „Menj ki közü­lünk, mert ellenség vagy, nem akarjuk, hogy sem seregünkben, sem tanácsunkban velünk légy." Itt avatták fel Ikervárra Lethenyey István sárvári rektort is, aki azután 1617—1621-ig Lövőn volt lelkész. 1617. okt. 2. már Lethenyey járt Nádasdy Pál grófnál Sárvárott és a lövői iskola számára 10 köböl búzát eszközölt ki évenként. Nádasdy külön levélben biztosította ezt. „A mi eleinktől, boldog emlékezetű szüléinktől adattatott és rendeltetett jókban, úgymond, megtartani akarjuk lövői városunk­ban lakozó jobbágyainkat." S a tíz köböl búzát oly feltétellel adta, hogy „az ott valő scholamester látván az ifjaknak tanuló voltukat, felét az ott valókra költse, felét magának tartsa; ha

Next

/
Thumbnails
Contents