Evangélikus Nevelő 1947-1948

1948. január - Szaktárgyaink az Evangélium fényében - Major testvérek: Az olvasás-írás tanításának módszere a legrégibb időktől napjainkig

140 lett. Éppen itt, ti beszédben, emberségünk kulcspontján lépett éle­tünkbe Isten az (j igéjében, Jézus Krisztusban. Amikor hallóvá tett bennünket önmaga számára, egyúttal megnyitotta füleinket és szí­veinket a másik ember, a felebarát számára is. Az új ember teremtése éppen az ige vonalán indult meg, mert kezdetben vala az ige! Isten kinyilatkoztatásának eszközévé magasztalta az emberi szót s ezzel meg­váltotta Bábel átkából. Visszaadta a szó és értelem, beszéd és gondo­lat eredeti egységét. Az új ember életében feloldódik a talleyrandi cinikus mondás: „Szavaink arra valók, hogy elpalástoljuk gondola­tainkat.“ — Az új ember életében ismét helyreáll a szó és tett egy­sége is. Ez ismét az Isten igéjében válik először nyilvánvalóvá: Isten szavai valóra válnak, amit mond az megtörténik, „legyen világosság, — és lön világosság!“ Másfelől Isten tettei beszélnek: a kereszt a legszólóbb prédikáció. Az új ember életében mindez élő valósággá válik. Nem a maga teljességében ugyan, de mindenesetre még ebben az időben jelei lesznek ennek a helyreállított humánumnak. Isten újra tartalommal tölti meg a humánum megüresedett kereteit s ez a tartalom: a vele és a másik emberrel való közösség, a szeretet. Ezért a humánum lehetősége igazán a keresztyénségben, az új emberben nyílik meg előttünk. A keresztyén nevelés ezért örömmel üdvözöl minden szándékot és erőfeszítést, amely zászlajára a humá­num jelszavát írta. Abban a meggyőződésben vagyunk azonban, hogy ezt a magas célt igazán csak hitben ragadhatjuk meg; nem mint meg­oldott feladatot, hanem mint elfogadott ajándékot. Keresztyén neve­lői fáradozásunk summája éppen ez: elfogadtatni az Istentől felkínált humánumot, az új embert azokkal, akik reánk bízattak, gyerme­keinkkel.. Groó Gyula. Szaktárgyaink az evangélium fényi ben Az olvasás-írás tanításának módszere a legrégebb időktől napjainkig Lapunk olvasói közül bizonyaira a legtöbben emlékeznek még az ez éri augusztus hó 2i0-án kelt ,,Evangélikus iskola“ című orsz. cv. tanítóegyesület! 2. sz. hív. körlevélre, melyben megjelent egy cikk „Elvek és módszer kap­csolata a nii evangélikus kísérleti osztályainkban“ címen. E oiíklk utalt arra, hogy az említett 3 kísérleti osztályban újahb olvasás-írást tanítási módszer ▼olt használatban. Az új móltszert azért tartjuk igen érdekesnek, meirt a ki­fejtő (globális) módszert már bizonyos vonatkozásokban ki is egészítette, sőt felhasználta. Ugyanakkor szerencsés és jól sikerült hidat ver a fono- mimikai módszer szintetikus és a globális módszer analitikus menete folytá» előálló szakadék fölé. Közvetít is a beszédlbeü hangokat természeti hangok­kal helyettesítő fonomimika és a tisztán beszédet alkalmazó kifejtő módszer között. Legfőbb érdeme pedig az, hogy (biztosítja az óvodáiból, vagy a családi

Next

/
Thumbnails
Contents