Evangélikus Nevelő 1947-1948

1948. május - Fórum - Dr. Bukovszky Ferenc: Tanügyigazgatásunk kiépítésének szükségessége

265

és komolyan foglalkozzanak vele. A megoldást is széles alapozással lehet csak megkísérelni. Azon sem csodálkozunk, hogy e megnyilatkozásokban a legkülönbözőbb szempontok lépnek előtérbe. Olyanok is, amelyek nagyon távol állanak az élet realitásaitól. Olyanoktól, akik ténylegesen vagy egyáltalán nem, vagy csak rövid ideje dolgoznak az iskolai munka mezején. Ha e vélemények egyikét-másikát következetesen akarnék érvényesíteni, igen hamar nem várt és különös helyzetben találnánk magunkat, indokolt hát a feltétlenül józan és némely ponton a kíméletlenségig őszinte kritika alkalmazása.

Lépten-nyomon hallunk megnyilatkozásokat, amelyek a konkrét tartalom mellett két sajnálatos körülményre mutatnak rá. Egyrészt arra, hogy iskolaügyeink intézése felsőbb fokon nem tanügyi szakemberek kezébe van letéve, másrészt pedig arra, hogy e munkában résztvevő két főtényező, az egyház és iskola, helyesebben ezek hivatalos képviselői között nincs meg az egyetértésnek és összhangnak az a mértéke, ami pedig iskolaügyeinknek helyes és eredményes vitelénél nélkülözhetetlen. .Legközelebbről ezt mutatják pl. lapunk létrejöttének körülményei, az a viszony, amibe lapunk az ugyancsak megindult Evangélikus Iskolával szemben került, vagy amibe kerülne, ha sikerülne megvalósítani a régi jónevü Protestáns Tanügyi Szemle tervezett felélesztését, de erre mutatnak más jelek is, amelyek közül néhányat már érintünk.

Olyasvalaki írja ezeket a sorokat, aki az egymás mellett, nem egyszer egymással szemben álló két fél. az egyház és iskola mindegyikével azonosnak érzi és vallja magát és aki éppen ezért létfontosságúnak tartja ennek az összhangnak megteremtését, illetve niuii- kálását. Igen sok erő őrlődik fel ezekben a vitákban és csatározásokban, amelyek során kölcsönösen egymás nyakába akarjuk dobni a felelősséget, ahelyett, hogy megkeresnénk és munkálnánk a fejlődést és közös feladatunkat: Isten országának terjesztését. Pedig felelősségünk éppen' ligy közös, mint feladatunk. s

Őszintén meg kell mondanunk és be kell látnunk, hogy itt valami nincs rendjén. Amikor az elmúlt évi evangélikus hét meghívóját megkaptam és a műsort érdeklődő örömmel tanulmányoztam, megütközéssel láttam, hogy az egész heti műsoron mindössze 1 tanár és 1 tanító előadó szerepelt. Ali lehet ennek az oka? tettem fel magamnak a kérdést. Vagy az, hogy tanárságunknak nincs mondanivalója az egyház társadalma számára, vagy pedig az, hogy volna ugyan, de az egyház, legalább is mostani vezetőségének irányítása mellett nem kiváncsi meghallgatni. Mindkét lehetséges válasz meglehetősen súlyos, azért elhatároztam, hogy illetékes helyen utánajárok a dolognak. Az a reménység társult ehhez az elhatározáshoz: hátha van valami harmadik lehetőség is, amire nem gondoltam és ami természetesen magyarázza az előállott feltűnő helyzetet. — Miután a műsoron az evang. tanáregyesület ülése is szerepelt, abban a jó hiszemben mentem el oda, hogy ott kapom meg kérdéseimre a feleletet. Kiderült mindenek előtt, hogy a meghirdetett gyűlésről a tanáregyesület elnöksége nem tudott semmit, az csak úgy „odakerült“ valahogyan a meghívóra a többi müsorszámok közé. így aztán csak baráti beszélgetés lett belőle. E beszélgetések során elő-