Evangélikus Nevelő 1947-1948

1947. július - Kuszáik István:A mi iskoláink

25 tsőségét. A kiegyensúlyozott lelkek közé tartozott. Hitének bizonyossága minden életváltozások között erőssé tette. Sohasem hallottam egyetlen pa-’ . asz-szavát, — de mások sem hallották, — sohasem zúgolódott, sohasem láttám kishilünek. Belső világa kiegyensúlyozott maradt minden változá- Mik között, mert volt hite és életközössége Jézusban, Munkálkodjék közöttünk az elköltözött nemes életpéldája! Neveljen nzetlen munkásokat egyházunknak, hazánknak! Sokasítsa azok táborát, kiket semmi és senki nem szakíthat el Krisztus szerelmétől! Hajas Gyula mesteri evang- tanító. A mi iskoláink Szülői értekezleten való megbeszélésre .4 szülői felelősséy és a hitvallásos isko’a. A gyermek a legnagyobb érték, ezért a lgnagyobb felelősség is. A szülői felelősség legáltalánosabb megnyilatkozása a gyermek testi élete és egészsége megóvására irányuló törekvés. A lélek egészségéért való felelősség már több követel ni valót hagy maga után. Orvosok, lélekbúvárok megállapítása, hogy igen sok lelki betegség azokból a hatásokból ered; melyek a lelket gyermekkorban s éppen a családi környezetben érték. Gondos szülő azonban mindenek fölött valónak tekinti a gyermek üdvösségéért való felelősséget. Számára nem közömbös, hogy az élet alkonyán hová kanyarodik annak a léleknek útja, mely őreá bizatott. Akiben pedig él ez a felelősség, az tudja azt is, hogy gyermeke üdvössége útjának egyengetésében a hitvallásos, evangélikus iskolában talál legodandóbb támogatóra. Az evangélikus iskola Isten ajándéka. A reformációban ajándékozta «ekünk Isten kegyelme. Hivatása, hogy a- gyeim klélekben előhívja és ki­formálja az Isten képmását, megmutassa a rábízottaknak az üdvösség útját: az Ür Jézust, aki önmagára mutatva mondotta: „Én vagyok az út, az igaz­ság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, hanem ha én általam." Ezzel i munkájával válik az evangélikus iskola Isten munkájának részesévé, az any a szent egy ház építőjévé. Drága örökség is számunkra az evangélikus iskola. Négyévszázados hősi küzdelemből, hitvalló ősök testi és lelki szenvedéseiből, nagy elmék szellemi alkotásaiból, hűséges tanítók, tanárok erőfeszítéséből és a közért élő jóltevők áldozatából fejlődött. Luther óta — aki határozottan követelte, hogy a templom mellett mindenütt iskola is legyen — nélkülözhetetlen esz­köze az evangéliumi lelkületű ember kialakításának. Áldott szellemi műhely a mi iskolánk, melyben nemcsak ismeretek át­adása. hanem a vihíg ' legszentebb és legáldott»bb műnkéia: lélek!nrmálás, evangéliumi jellemek képzése folyik. Ebben kell keresnünk és meglátnunk az evangélikus iskola legfőbb értéktöbbletét. .Mivel az igéből támadt, annak igazságát tartja szem előtt: „Keressétek először az ,Isten országát és annak igazságát és mindenek megadatnak nétktek”. Megadatik tehát az igazi kul­túra is. — A mi iskoláink a mi egyházunk, a mi gyülekezetünk hitének a gyümöl­cse. Azok építették, akikben élt Luther lelke s 'az ő szavaival meggyőződés­sel vallották: ,,Azt tartom, nincs nagyobb bűn, mint a gyermeknevelés elha­nyagolása és nem lehet könnyebben megnyerni az eget, mint a gyermek által.-

Next

/
Thumbnails
Contents