Evangélikus Nevelő 1947-1948
1947. július - Hajas Gyula: Ludván Sándor †
23 Ludván Sándor egész életében az Istenben elrejtett életet kereste. Egyénisége a Krisztushoz való viszony alapján alakult ki. Gyönyörű emberi élet formálódott ki őbenne. A mindig jót akaró, megbocsátani hajlandó, a szolgálatban, segítésben el nem fáradó tiszta szeretet. A Krisztusért munkálkodó apostoli lelkesedés. A kötelesség pihenéstelen szolgálása, a kicsiny és nagy dolgokban való egyforma hűség, a próféták bűnt ostorozó, romboló, azután plántáló és újraépítő szent hevülete. És mindez a Krisztus szerelésének áldásaképen!. .. Olyan volt, mint egy Krisztust hordozó szelídlelkü tanítvány. Fény, pompa nem vette körül. Kizárólag lelkének, jellemének és életének belső értékei emelték embertársai fölé. Mindenki szeme előtt felmagasztosult abban a felséges élethivatásban, hogy evangéliumi egyszerűségű életében a Krisztus arcát rajzolta elénk. Aki vele beszelt, jobb lett általa. Világosabbá lett a hajlék, melybe ő betette lábát. Az ilyen nagy értéknek elvesztése mély sebet üt a szíveken. A válás fájdalmának könnyeit letörli hitünk bizonyossága. Ha Krisztus, a mi Életünk megjelenik, akkor ő is vele együtt megjelenik az ö dicsőségében. Sírjánál állva -könyörögve imádkozunk az örökkévaló Istenhez: koronázza meg az örökélet dicsőségével az ö pihenni tért, hűséges szolgáját, ki egész életében semmi mást nem keresett, hanem hogy Isten nevének adassék dicsőség örökkéFelemeli lelkünket az a tudat, hogy a Krisztus-arcu életek nem semmisülnek meg. Csak a testet temetjük. Ami benne örökkévaló, a lélek tovább él és közöttünk munkálkodik. Az élet utolsó értékelése végső elemezésben attól függ, hogy az ember, milyen viszonyban állott azzal a Krisztussal, kivel valahol, valamikor találkozott s kinek tanítványságára szóló hívása ráhullott lelkére. Papi köntöst nem hordott Ludván Sándor, mégis Krisztus elhívott szolgája volt. Nem prédikált templomi szószékről, mégis olyanná vált élele, mintha állandóan zengő igehirdetés lenne. Élete felemelt kéz volt, állandóan Krisztus dicsőségtől ragyogó orcájára mutatott. Ez a fény töltötte be tanítói munkáját, ez jellemezte gyülekezeti, imaközösségi, közéleti s minden munkásságát. Ezt a fényt hullatta szeretett családjára. Egy nagy, boldog Isten- magasztalás volt családi élete is, melyben az előre tekintést mindig megelőzte a felfelé tekintés. A Missziói Gyermekszövetségben kezdte el a lelket ébresztő s lelket mentő munkáját. Innen nevelte a később megindult vasárnapi iskola munkatársait, kiknek előkészítője, irányítója volt- Az ifjúság között mint énekkar vezető, előadó, bibliai munkás dolgozott. A gyülekezet evangélizációja után az imaközösség vezetője lett, mit egész haláláig imádságos szeretettel végzett. Az utóbbi időkben maga is tevékenyen belekapcsolódott az evangelizációs munkába, mint világi munkás. Így került a mesteri gyülekezetbe is, ahol 1946. március 17—tői 23-ig Turmezei János gércei evangélikus lelkész és Bartos Piroska diakonissza nővérrel együtt végezte áldott magvetését. Ezen kívül résztvett á zalagalsai, az ajkai, a csékuti, a dabronyi és a sárvári gyülekezetek evangélizálásábaii is. Végtelen nagy, hálás újjongó öröm töltötte el szívét, amikor időről időre beszámoltam neki az evangé- lizáció után' alakult imaközösségünk életéről, melyért oly sokat imádkoztunk közös elcsendesedéseinken. Minden találkozásunk egy drága alkalom volt számunkra, hogy Krisztusról beszélgethessünk. Mintha hallanám most is
