Evangélikus Nevelő 1947-1948

1948. február - Időszerű kérdések - Dr. Zábrák Jenő: Versek március 15-re - Embermentés

191

latával segíti az elesettet, aki jó szót, erkölcsi tanítást alig kapott és akit sokszor a sívár környezet, a reménytelen jövő, a rossz példa vitt a tilosba. Az emberek nagy része jótékonysága alatt csak pénzáldozatra gondol. Pedig az alamizsna gyakran megrontja a megajándékozottat, dologkerülővé teszi. Ezért erkölcsi segítségre van elsősorban szükség: megmutatni az élet fiatal hajótöröttjének, hogy a munka megbecsülést, megélhetést, önállóságot jelent s mindezekben örömet és megelégedést. Ilyen pártfogókra van szüksége a fkbgnak. A fkbg- ról szóló nemes elgondolású törvény joggal számított itt a társadalom segítő kezére és valóban az 1908. évi XXXYI. törvény, a ,BN, parlamenti társalgásait élénk érdeklődéssel kísérő sajtónak nyomán a társadalom lelkesedve állott a fkbga mellé. Minden városban, sőt a községekben is a pártfogóknak egész sora jelentkezett. Az egyes minisztériumok is felkarolták az ügyet s a YKM külön rendeletben hívta fel annak idején a nevelők figyelmét erre a munkára. Ügy látszott, hogy ez a nehéz kérdés hazánkban meg van oldva. Büszkék is .voltunk erre a törvényre, hiszen ékesen bizonyította kultúránk magas fokát.

Azóta majdnem félszázad telt el és szomorúan kell megállapítanunk, hogy ebben a munkában visszaesés következett be. A társadalom lelkesedése szalmatüz volt csupán, a pártfogók eltűntek, a fiatalkorúak felügyelőhatósága csak névleg létezik, stb. Peddig ebben a nemes munkában is áll, hogy „az aratnivaló sok. de a munkás kevés.“

Álljunk be tehát ebbe a munkába s ha magunk nem érünk reá, hogy pártfogói szolgálatot vállaljunk, keressünk ismerőseink között olyanokat, akik ezt a munkát szívesen elvállalják. Látszólag hálátlan és nehéz ez a szolgálat, ám aki megismeri ezt az érzést, amelyet egy fiatal élet megmentése jelent s talán még egy hálás mosolyt is kap a züllés útjáról visszatérített gyermektől, az igazat fog adni Megváltónk mondásának: „jobb adni, mint venni.“

Ez a meggyőződés mély gyökeret ver abban, akinek csak egyszer is alkalma volt meghallgatni egy tárgyalást a fiatalkorúak bírósága előtt. Feledhetetlenül szívükbe vésődik a mezítlábas, rongyos, ijedtszemű gyermekek arca, akik a barakkok szükséglakásaiból kerülnek elő, vagy a város körüli szérűskertek kazlaiból hozza be őket a rendőr. Még sokáig fülükbe fog csengeni a párszavas tragédia egyszerű szövege: „hét testvérem van otthon, anyám beteg, apám munka nélkül van...“, szavak, amelyek mindnyájunkat vádolnak, mert bizony mindnyájan őrzői vagyunk a mi atyánkfiainak.

A nehezen nevelhető, terhelt, kedvezőtlen körülmények között felnövekvő, züllésnek induló gyermekek problémája kell, hogy minden igazi nevelőt a szíve mélyén érdekeljen és tettekre indítson. Cselekedjünk, segítsünk, hogy Isten segítségével minél kevesebb dolga akadjon a jövőben a fiatalkorúak bíróságának.*

Dr. Zábrák Jenő.

* Svájcban Pestalozzi Neu,hof-jában már lí)35-ben működött egy Erziehungsanstalt tűr Schwererziehbare. Ilyen intézetekre épető szükség volna nálunk is, hiszen tanintézeteink munkáját tehermentesítenék nagy mértékben! (Szerk.)