Evangélikus Nevelő 1947-1948
1948. február - Időszerű kérdések - Zacher Lajos: 1848-1948: Petőfi nevel
188 „Induljatok százezrével, miljomával A szolgaság Egyiptomából A szabadsági Kánaánba!“ Petőfi sokat beszél. A szó azonban csak akkor érték, ha mögötte van a tett. Ezért ő mindig cselekszik, mindig áldoz, ha kell életet. Sorsát kikéri, kikönyörgi sok versében, de legfoképen az „Egy gondolat bánt engemet“-ben, hogy ne csak szólam legyen hangja, hanem valóság. „Ott essem el én, a harc mezeién, Ott folyjon az ifjúi vér ki szívembül“. . . Halála, áldozata a pecsétje volt életének és munkásságának. Emberségre, humánumra. Kevesen voltak, akik a szolgaság sorsát így át tudták érezni nemcsak nemzeti, hanem általános emberi vonatkozásban is. Az Apostolban ennek az örök humanitásnak ad méltó hangot, amikor Szilveszter, aki maga is a nyomorból jött és a nyomorúságban él ... „azt kezdte észrevenni, Hogy ő nem a legszerencsétlenebb, És fájt nagyon neki. Hogy vannak nála .szánandóbbak is. Mindig kicsinyebb lett előtte Saját baja,...“ Isten vezető kezének meglátására. Petőfi sokszor beszél elítélő hangon a papokról, ezért szeretik őt egyház- és istenellenesnek mondani. Elfelejtik az ilyenek, hogy a pap nem az egyház és amikor Petőfi a „papok“ ellen dörög, legtöbbször egy-röl beszél, vagy egy az, aki kiváltotta „felháborodását“. — Ha Istenről vallott felfogását s isten-hitét a mai theologia szemszögéből nézzük, ferde lesz a mi beállításunk róla, amint ferde volt annak a kornak a racionalista istenszemlélete. Mégis nyugodtan állíthatjuk: Petőfi isten-hite szilárd volt. Erre tanít rendületlen Szilárdsággal : „Az ildő, a népek éktelen viharja Elfújt volna minket, mint egy porszemet. De ő szent palástja szárnvát ránk takarta . .. Nézzetek bele a történet könyvébe. Mindenütt meglátni vezérnyomdokát. . .“ Imúdkozásra. Ez talán a legkevésbbé hihető. Petőfi nem volt az imádság embere. Mindenkire rá lehet fogni, hogy vallásos költő, csak őrá nem — mondhatiuk. Pedig amikor Petőfi a lelke legmélyéről szól, tiszta és őszinte lírájából kizeng a feltörő imádság: „Imádlak, Isten; most tudom, ki vagy!“ Amikor pedig hazája sorsán elmereng, a legtöbbet, a legnagyobbat, amit mondhat, imádságában fejezi ki: „Áldás a honra. Istenem áldása rája!“ íme, Petőfi imádkozik. Az a Petőfi, akit olyan nehezen tudunk elképzelni összetett kézzel. S még imádságában is van egv különleges tanítás: nem önmagáért könyörög. Másokért, nemzetéért. A keveset
