Evangélikus Nevelő 1947-1948
1948. február - Időszerű kérdések - Groó Gyula: A nemi kérdés teológiája
182 a legfeltűnőbb épp a serdülés, a nemi érés korában, a kamasz- koroan. Milyen kiáltó ellentét van a serdülő ideálja iránti sokszor teljesen testetlen rajongása, ábrándozása és — legtöbbször személytelen — fülledt vágyakozása között. Még a gondolatától is irtózik annak, hogy a kettőnek valami köze lehetne egy- . máshoz, aminthogy az o lelkivilágában még nincs is. Ez a feszültség, az ideál és a szenvedély tárgya között, később jelentősen enyhül, sőt végül fel is oldódik a felnőtt ember egészséges nemi életében, a házasságban, azonban nyomai megmaradnak és kísértenek mindvégig. Az elébb említett kielégíthetetlenséggel együtt a testi és lelki elemnek ez a feszültsége adja meg a szerelemnek, — éppen legmélyebb és legbensőbben átélt élményeiben — a tragikus jellegét s hozza olyan sajátosan és megdöbbentően közelébe a halálsejtelemnek, a halál gondolatának és — valóságának.5 Innen látjuk meg, hogy az aszkézis (önsanyargatás) nem megoldása a nemi kérdésnek (a bűn óta lehet itt is, mint egyebütt is kérdésről beszélni, ad analogiam: szociális^kérdés, faji kérdés, stb.). Mert az aszkézis abba a végzetes tévedésbe esik, hogy itt testi problémáról van szó. Pedig az ember lelkisége legalább olyan mértékben részese a nemiségnek, mint a testisége. Elég itt csupán az erotika tényére utalni. Ez ugyanis szellemi jelenség s jellemzőleg csak az emberi élet terméke. Az állatvilágban nincsen erotika. Az emberre éppen ez jellemző: t. i. a személyhez kötött sexualitás. A bűn rombolásának másik következménye a nemiség önzővé válása. A bűn' utáni szerelem maga az önzés. Hiszen, amikor partnerének kedveskedik, voltaképen a viszonzás reményében és fejében teszi. A legönfeláldozóbb, legnemesebb szerelem is önző; természeténél fogva az, s ha lemond —- már meg is szűnt szerelem lenni, önmagát adta fel. Ez az önzés: önmaga érdekének a keresése, felbontja a teremtés által szándékolt egvszersmindenkori kapcsolatot: az ember poliqám természetűvé válik, s ebben nem ismer határt. Nem a többnejű- ség a poligámia, hanem a kielégíthetetlenség! Dávidnak háreme volt, mégis a Hitteus Uriás feleségét kívánta meg. Több feleséghez nem könnyebb hűnek lenni, mint egyhez, — ez magyarázza meg, hogy a VT. parancsolat (eredeti szövege szerint: ne légy házasságtörő!) az ószövetségi többnejűségben is szigorúan érvényben volt — és ott is áthágták. A személytelenné lett nemi vágy, amely minden másnemű felé irányul, a bűn szörnyű következménye. Ismét a nevelő számára tanulságos, hogy az önkielégítés jellegzetesen serdülőkori szokása ennek a személytelenné és önzővé vált nemiségnek a legkonzekvensebb és egyben legértelmetlenebb jelensége. Benne az egyén végképpen el-
