Evangélikus Nevelő 1947-1948

1948. február - Időszerű kérdések - Groó Gyula: A nemi kérdés teológiája

181

fogalmainál mindjárt a VI. parancsolatra gondol s a vele kapcsolatos vétkeket tartja mindenütt elsősorban érdeklődése előterében. Pedig ezek legfeljebb szembetűnőbbek néha, mint az egyéb vétkek — és úgy látszik némelyeknek érdekesebbek is — jóllehet a bűn az emberi élet egész valóságára kihatott. S ha például arra a kérdésre kellene felelni, hogy ebben a háborúban melyik parancsolat ellen vétkeztek legtöbbet, az V. és a VII. bizonyára megelőzné a Vl.-at.

Miben áll a nemiség megrontása a bűnbeesés következtében? Abban, hogy, amit Isten különbségnek — tehát gazdagságnak — szánt, s egymás kiegészítésének, abból szakadás — tehát, megszegényedés —, egymás nyomorúságának növelése lett. „Epekedel a te férjed után, ő pedig uralkodik rajtad“ (I. Mózes 3, 16). A keresés, vágyakozás, az ideálban való állandó csalódás, a meg nem értés, — pedig semmi után nem vágyik úgy az ember, mint a megértés után, erre Spranger mutatott rá kitűnően — a kielégítetlenség és kielégíthetetlenség, — ezek a tapasztalati tények szemléltetik az írás megdöbbentően találó, rövid ítéletének igazságát. A „segítőtársakból“ ellenfelek Lesznek,'akik ádáz küzdelemben marcangolják egymást, egymásnak teremtetve, ám egymásért nem élve, most egymásra ítélve. Sem egymás nélkül, sem együtt nem tudnak élni. Ez a magyarázata annak, hogy a szerelem olv hamar válhat gyűlöletre s ez adja meg a férfi—nő rivalitás gazdasága pozícióharcának is a mély keserűséget. A nemi 'polaritás ugyan kétségkívül egyik leghatalmasabb hajtóereje az emberi életnek — messze vezetne, ha például a kultúra, sőt a vallás területén is követnénk egészen elképesztő kihatásait,1 s a nemi feszültségnek köszönhetjük irodalmunk legszebb alkotásait, mindez azonban inkább bizonyít, mint cáfol s másfelől a fenntartási kegyelem hatékonyságát is tükrözteti.

A bűn alapvető rombolása az ember lénye teremtési egységének, a test és lélek harmóniájának megbontása. Nem mintha a bűn csupán, vagy főképen a testet rontotta volna meg (v. ö. „Az ember“ c. cikket), hanem egyképpen megrontva az ember szellemi és anyagi valóságát, ezeket egymással szembefordította.4 Végső konzekvenciája ennek a folyamatnak a halál, „a bűnnek zsoldja“, a test és lélek teljes elválása. Kétségkívül legszemléletesebb ez a diszharmónia épp a nemiség területén, ahol a legtökéletesebbnek kellett volna lennie a harmóniának ; hiszen az ember ősrendeltetéséről és ősfunkciójáról van itt szó. Ennek a romlásnak jele a szemérem (I. Mózes 3, !7), s jelenségei az ú. n. testi és lelki szerelem, helyesebben a szerelem testi és lelki elemeinek koordinálatlansága, kóros zűrzavara. Minket nevelőket különösen is érdekelhet, hogy ez a jelenség