Evangélikus Nevelő 1947-1948

1947. július - D. Kapi Béla: Beköszöntő

1 rBtk&SLZónteL Megáldjuk és útjára indít'uk az Evangélikus Nevelőt-' Áldást kérünk munkájára, olvasóira és munkásaira! Egyházunk imádkozó szívében született- Imádságok ihletésé­ben öntődnek formába írásai- Imádságok kísérik minden üzenetét. Fogadják *-szeretettel, bizalommal, jóreménységgel és higyjenek küldetésében! Az evangélikus iskola munkáját elsősorban sajátos céltűzése állapítja meg■ Számára a gyermek nemcsak gyermek, nemcsak emberpalánta, tanítási és nevelési anyag, hanem Luther szavai szerint ..született pogány“ akit nemcsak a nevelési eszméket me* testesítő Jézushoz, hanem a keresztrefeszített Krisztushoz is el kell vezetni- Elismeri az iskola egyéb fontos és szükséges feladatát, mégis a Krisztushoz vezetés céltűzése szabja meg tanítási és ne­velési munkáját- Céltudatos tervszerűséggel ehhez alkalmazkodik tanítási anyagában s tanító- és nevelőmunkájának lelkiségében- Földmélységben húzódó vízerecske-hálózathoz hasonlóan, áthatja a különböző tárgykörök tanítását vallási igazságaival­Nevelőink munkája a demokratikus lelki újjáépítést is szol­gálja úgy azonban, hogy a demokratikus pedagógia keretét evan­géliumi tartalommal tölti meg. Mivel az iskola cél tűzése állapítja meg az iskolában működő pedagógussal szemben támasztott követelést, egyházunk különleges igényt támaszt evangélikus nevelőire vonatkozólag. Az egy­ház követelésének egyrésze megegyezik a pedagógusokkal szemben emelt általános követelésekkel- Egyházunk is megköveteli a szak- képzettséget, a nevelői munkára való rátermettséget, a tudomá­nyos önképzés gyakorlását, a hivatásos munkának kötelességtu- dással, hűséggel és önfeláldozó szeretettel történő betöltését. De ezen felül azt kívánja, hogy pedagógusai munkáján belső elhiva- lásuk fénye ragyogjon- Bővítsék és gazdagítsák ismereteiket arra való figyelemmel, hogy ■evangélikus iskolában működnek. Teremt­sék meg a tanító- és nevelőmunka elválaszthatatlan egységét- Tegyék templommá munkálkodásuk helyét- Evangélikus lélekkel őrizzék és építgessék a gondjaikra bízott örökkévaló lelket, akiért Istennek, szülőnek, egyháznak és nemzetnek felelősséggel tartoz­nak- Ez pedig csak olyképpen történhetik, hogy elvezetik a meg­feszített, feltámadott Krisztushoz, aki él és uralkodik mindörökké s egykor ítéletre eljő. Egyházunk azért bízza saját iskoláira, evangélikus pedagógusaira jövendő reménységeit, hogy hívő, Krisztusban élő emberek váljanak belőlük­Mindez a megállapítás Hagy követeléssé válik. Azt kívánja az evangélikus iskolától, hogy legyen nemcsak jellege, hanem szel­leme szerint is igazán evangélikus iskola, Isten képére teremtett

Next

/
Thumbnails
Contents