Evangélikus Nevelő 1947-1948

1948. január - Szaktárgyaink az Evangélium fényében - Bakay Éva: Az értelmesség és a tanulás viszonya a mai lélek tükrében

eszes, mint az intelligens és más a befogadó, mint az alkotó értelem,. — amitől a helyzet nem lesz világosabb, csak a kérdés sürgetőbb r Mi történt az illetékes helyeken, hogy egy megbízható fogalmunk így elvesztette régi értékét, mi haj van a tanulással, és miféle új teljesítményt kíván tőlünk a mindinkább bonyolódó mai élet?

A fogalom-szakadás a lélektan területéről indult meg, mégpedig az öröklött és a szerzett mozzanatok mind határozottabb szét;, választásával. Ez az elv a mondem lélektannak igen jó szolgálatokat tett, nemcsak a jelenségek rendszerezése, hanem újraértékelése terén is. Ez az újra-értékelés itt azt jelenti, hogy a tanult, tapasztalt, egyszóval szerzett mozzanatoknak ma kisebb jelentőséget tulajdonítunk a sikeres viselkedés létrejöttében és magyarázatában, mint azelőtt.

Bizonyos dolgokat nem kell megtanulni, úgyis mennek, bizonyos dolgokat nem lehet megtanulni, mert esetről-esetre más megoldást kívánnak.

Tanulás nélkül is símán lefolytat komplikált cselekvéssorokat ember és állat, pusztán öröklött, ösztönös készségeire támaszkodva. Gondoljunk a madarak, vagy egyes rovarok sokat csodált életberendezésére, vagy akár a táplálékot megközelítő és megragadó viselkedés bármely „egyszerű“ esetére, mely mind pontos mozgás és érzékelés-koordinációt, tételez fel. Sokszor pedig tanulás nélkül old meg problémás helyzeteket is az élőlény úgy, hogy első próbáiké zásra felismeri az akadályok szerkezetét és rájön a kiküszöbölés módjára, „belátja“, hogy mit kell tennie. Ennek klasszikussá vált példája az a majom, amely a tőle akadályokkal elválasztott banánt eszközök felhasználásával szerzi meg.

A sikeres viselkedések azonban értelmesség tekintetében igen különböző nívójúak lehetnek. Ilyen óriási különbség van ösztönös és belátáson alapuló megoldás között. Ez a különbség nem a célok rangrendjében rejlik, nem is a cselekvésláncolat összetettségében, nem is a viselkedés biztonságában. A döntő kritérium a célelérés mind szélesebbkor! biztosítása. Ilyen értelemben az ösztönös viselkedés, minden célszerűsége ellenére is, primitív, hiszen lényege az, hogy mindig egyenesen és zártan a cél irányában orientálódik. Ebbe áz egyenesvonalú történésbe semmiféle variáció, semmiféle alkalmazkodás nem tud beleépülni: az állat megy az orra után, mintegy közvetlen vonzásnak engedelmeskedve. — Ezzel szemben magasrendűen értelmesnek fogjuk tekinteni azt a viselkedést, amely közbevetett akadályok ellenére is célhoz visz, úgy, hogy irányt változtat, kerülőt, vagy rövidítést alkalmaz, eszközt használ, egyszóval variációkat, éspedig a célhoz alkalmazott variációkat iktat be.

Mikor van szükségünk ilyen magasabbrendű viselkedés-variációkra? — Bizonyos határokon túl. öröklött berendezéseinkkel nem boldogulunk. A természet csak valószínűvé teszi fennmaradásunkat