Evangélikus Nevelő 1947-1948

1947. július - Podmaniczky Pál: Melanchthon Fülöp

13 IV. MELANCHTHON EGYMAGA MARAD A LUTHERI REFORMÁCIÓ KORMÁNYRUDJA MELLETT Luther Mártont az Úr 1546. február 18-án hazahívta az örök békesség hazájába. Melanchthon, aki Luther koporsója mellett szegény, nyomorult, elhagyatott árvának vallotta magát s aki ed­ziig a nagy harcok és vallástételek idején oly készséggel és alá­zatosan támaszkodott az erős Lutherre, most egymaga maradt a Luthert követő reformáció kormányrúdja mellett. Melanchthon a békesség embere volt, békességet szeretett volna teremteni az egyházban is és éppen ez végkép nem sikerült neki. Nem tudott békességet teremteni az egymással elkeseredett harcot vívó teológusok között- Persze, az volt a baj, hogy békességszere- tete némely dologban őt is ingadozóvá tette s így nem tudta egy értelemre vezetni azokat, akiket a vita heve elragadott s néme­lyik még Lutheren is túl akart tenni, így pl. az, aki azt állította, — a katolikus egyháznak a jóeselekedetekről szóló tanától való féltében, — hogy a jócselekedetek kárára vannak az ember üdvös­ségének. Pedig Melanchthon nemcsak a lutheri reformáció egyhá­zán Ibelül szeretett volna békességet teremteni. Hő vágya volt az is, hogy létrehozza az egyezséget a reformáció két ága, a német és a svájci között. Ezért igyekezett mindenekelőtt Luthernek az éirvacsoráról szóló tanát úgy módosítani, hogy az a svájci refor­máció követői számára is elfogadható legyen. Ép az ellenkezőjét érte azonban el vele.. A szigorúan Luther tanítását követők meg­tagadták a vele való közösséget és követőit filippistáknak, titkos kálvinistáknak bélyegezték- . Amikor ezeket üldözni kezdték, a tit­kos kálvinistaság yanuja miatt Melanchthon tulajdon veje is bör­tönbe került, ahol 12 évig sínylődött. S amint nem tudott Me­lanchthon abba belenyugodni, hogy a két ágban megindult refor­máció eredményeképpen két, a maga sajátosságait szabadon és következetesen kifejlesztő s egymást testvérnek tekintő evangé­liumi egyház jöjjön létre, úgy abba is nehezen tudott beletörődni, hogy a katolicizmus és a protstantizmus között való szakadás végleges legyen. Ezért tántorodott meg és került akarata ellenére az evangélium ellenségeinek táborába, amikor V. Károly császár helyre akarta állítani az egyház egységét, s Luther híveit bizo­nyos látszólagos engedmények megadásával akarta megnyerni terve számára. A császár terve kudarcot vallott és Melanchthonra rásütötték a vádat, hogy elárulta az evangéliumot­Mi nem ítéljül* el M'elanchthont. Megértjük az ő nagy szívét- még akkor is, ha nem mondhatjuk is, hogy tervei a mi terveink. Ú bárcsak értenők meg az ő kudarcainak intő szavát! Ne akarják a keresztyén felekezetek ledönteni azokat a válaszfalakat, ame­lyeket tiszteletet követelő meggyőződések emeltek közöttünk- Ez

Next

/
Thumbnails
Contents