Evangélikus Nevelő 1947-1948
1947. november - Szaktárgyaink az Evangélium fényében - Margócsi József: A tanító és növendék személyes kapcsolata
121 ismerésen és érzékelésen túlmenően a léleklényeg intuitív megragadásáról, a lélek irányulásának ösztönös megragadásáról beszélünk. Nem a megismerés mozzanatát, hanem sokkal inkább az intuitív egymásratalálás lehetőségeinek, formáinak és módozatainak felemlítésére szorítkozom. A nálunk „fiatalabbak“ irányítására hajtó vágy rendszerint párosul az erre való képességgel is. De ez a képesség akkor nyilatkozhat meg teljes dinamizmusában, ha mint mikor a művész anyag mellett formát is magában hordozó márványra lelt, vagv a színekben, árnyalatokban, árnyékokban keretes képet láthatott meg. De ahogy a festő kezében a véső nem úgy hasítja a márványt, mintha a szobrász ujjai között van, — mert az előbbi bármily jól látja is a formát, azt az anyagban nem érzékelheti —, ugyanúgy a nevelő számára, majdnem azt mondhatnám bizonyos összetételiieknek kell azoknak az individumoknak lennie, amelyeket az ösztönös összetartozás közvetlenségével megragadhat és sikerrel formázhat. Az ilyen ősi, egymásnak teremtett emberek találkozásának körülményeit a pszichológia mai állásánál fogva szinte csak úgy tudjuk megmagyarázni, mint a vak ember, aki megmaradt érzékszerveire hagyatkozva hol a körvonalak, hol a részletekL hol az ellentétek, máskor a hasonlóságokban megkapaszkodva próbál az idegen földdel ismerkedni. Van-e tehát egymásnak teremtett tanító és tanítvány? Ha feltételezzük, hogy van, akkor mi jellemzi azokat a körülményeket, amelyben az egymásratalálás nyilvánvalóvá válik. Keret gyanánt adva van egy iskola igen heterogén össze- íételű nevelőivel és adva vannak az osztályok, még nagyobb változatosságot kínáló növendékeikkel. Kapcsoljuk ki a nevelői viszonyok kialakulásából a pedagógusnak azt a szeretetét, amellyel önmaga hibáit is legyőzi, adottsági, érzületi hiányait fedezi, mert ez későbben, az önnevelés eredményeként jelentkező funkció. Ezen a fokon már nem az ösztönöktől színezett szeretet, hanem a világnézetileg kiegyensúlyozott szeretet uralkodik, amely minőségileg is más, mint az előbbi, amiből lett. Leküzdhetetlenül és elsődlegesen adódik a nevelőnek valamely osztály egyéniségeihez való relációjában a rokonszenv, vagy az ellenszenv. Miután különbözők a nevelők, a növendékekhez való kapcsolatuk is különbözőképpen fog megosztódni. (Ezt a meggondolást általában számításon kívül szokták hagyni.) Ideális elképzelésünk szerint a növendékeknek egy bizonyos típusa tud csak csoportosulni a neki megfelelő nevelő-egyéniség körül. A más tulajdonságokban adequátak természetes, hogy a sajátosan nekik megfelelő nevelővel tudják ezt az ideális individuális igényeket kielégítő viszonyt kiépíteni. Így, ha csak részszerinti egyezés és megfelelés szerint is, de megtörténik
