Evangélikus Nevelő 1947-1948

1947. november - Szaktárgyaink az Evangélium fényében - Kardos Győző: Az evangéliumi irodalomszemlélet problémája

Isteninél szemben ouigfedielteniségiet jeleni olyan értelemben, útról amikor •valaki elhagyja- unuiiiikiah elvét, hogy más, előtte ismeretlen taniiteten működjön. Természetesen a kontáirsáigot azonnal fejfediezlhieti a „látó” szem és érlelőm. - -*

Az irodalmii alkotással számiban, kél nagy tábor iáid: a saecuiliainis és a/ cvangéliumii hitű emberek tábora, .akiknek az élet mindén, fiz.ilkiai és pszichikai jelenségével kapcsoMban megvan a miaiguik evangéliumon felépülő (nézetűik és felfogásuk, löihlhelk között az irodaiamról is. Az áftalátnos irodia- •k/m szóm lé-let és kiriitdkia élni ételé vei százakra menő könyv és értekezés foglalkozott imiáir. Ennek -az a-'Japv-aiiáisaiiit ismertnek tételezzük fel és 'csupán azt jeigyeziziiiik ímeg, hogy a sa'eculáris irodal-oinikritikia szinte altómolkiria képes szétbontani eigy-egy .regényt vagy (költeményt és iái jól (bevált alapokból kiindulva, ki tudja mu tatni animaik bikáit, szépségét'vagy pedig plaigizóltságáif.

iAz evangéliumi ilniitű olvasónak. irodialomsziemüéletie nem veti el az előbbi ikir.itiikiámak az e-veit, imégi® bizonyos többletet kell, hogy adjon a maga vékményaüflaoká sóiban és bírálatában. T. ií. a széip, a jó és az igaz kategórián tiállmeniően, az igazi ’irodalmi értékben .meglátja és felfedezi nzl az önmagán it-úlutailló vonást, mely rávilágít az Isteninek- az irodalmi aílko- láson kieneszitül elhanigzió üzenetéire és mOTdanivaillójáiria.

A fe.nte.hb említeti „evangéliumi’’ jelző -tenné szele son az Üyiiieslianien- lu.ni éntelimóbein .veendő s a nézőpont minidig a kérészt. Az evangéliumii 1 órálónaik vailósáigíátáisia csak akk or ihielyeis, hogythia éli Kirósz tus .k eire-szít íjének igazi jelentőségét. Ezért aizit tehet imonidlainii, ihogy az evangéliumi szemléletből fakadó bírálatot csak bizonyos fokig tehet ta-nuilni, ment aih-oigyiam a bit és tudás összefügg, a tudás és »Simonét melleit -a bírálónak .hívő embernek kell ilertiinii. Aimilképcn a (bitnek igazságait (közlő hittem,tanitánál is szükséges ■az, hogy maga ne, mint ikívüliálító, csupán ismeretieket nyújtó .pedagógus legyen, épenúgv az evangéliumi szemléletei érvényesítő Mráíiafinalk csakis hitből élő emibar tehet szakavatott művelője. Ily módom az a.’talános irodalmi kritikus csak iákkor adhat ibírállialtlábain bizonyos evangéliumi többletet, hogyha hívő emberré lesz és életének; alapjait « bilire építi. „Lebet bölcs, lehet Írástudó, teliét e világnak vitázó ja” (I. Kor. 1, 20), evangéliumi kritikussá csak Jézus Kiriszituistoam teilet s az ö klenesiztjében talátlihailjn meg nézőpontjának igaziságiáit a iliiif .»lapján.

Ezek uilián egészen tenmésizietas az, hagy irodalmi alkotásiban is ezt az evangéliumi lénye,get fogja keresni a ibídáíió. A mű tanító, nevelő, gyönyörködtető, vagy pedig szórakoztató célzatát úgy fogja azemiü;g|yire venni, hogy iaizi író mondanivalóján túílmemffleg, vagy azon Ikereszíül, mi az ’igazi érléBe, szépség és igazság, amit természetes ás, mert hiszen miaga Isten a tökéletes jósáig, szépség és igazság. Mivel azonban a szép és igaz a maga teljes tisztaisláigiáíbain ebben az aennilban -nem ite'liálbató meg, rá fog mutatni ív!na, bogy hol és milyen mértékben ikevered'e-tit a jó és a rossz, a szép és a 'viisisizataiszillö?

A mű beüsd struktúrája, a társiadaiimi kép, jellemiainalizis, történeti háttér és ailftfesités megítélése tekintetében nem 'lehet eltérés a két bírálat között. Ugyanaz a mérték, ugyanaz az irányító elv mind- a két oldalon. Azonban, aniiiikoir a végső eredményt és döntést kimondja a két bíráló, a fentiek alapján nem fognak minden alkalommá] ugyanarra az eredményire jutni, mert az evangéliumi -bírálat az örökérvényű szépségekmeik és igazsá-