Evangélikus Nevelő 1947-1948
1947. július - Podmaniczky Pál: Melanchthon Fülöp
12 asztalánál egyszer tizenegy nyelven folyt a társalgás. Nekünk magyaroknak is, különösképpen nekünk magyar evangélikusoknak is hálával kell megemlékeznünk róla- Magyarország számára is egész seregét nevelte az evangélium úttörőinek, akik egyben mind kiváló tanítók is voltak- Stöckel Lénárd Bártfán, Tordai Géléi Zsigmond Eperjesen, Siegler János Besztercebányán s mások Wít- tenbergből hozták haza az evangélium világosságát s Melanchthon, keze alatt nevelődtek olyan ügyes iskolamesterekké, hogy iskoláiknak még a katolikusok szemében is nagy becsülete volt- S Melanchthon szívén viselte a magyar iskolákat is. Szorgalmasan Írogatta a tanácsadó, irányító leveleket magyar tanítványainak is. A már említett reformátorokon kívül barátságot tartott fönn Dévai Bíró Mátyással és Honter Jánossal is. Magyar tanítványainak száma egyre növekedett. 42 évig tanított a wittenbergi egyetemen s ez alatt az idő alatt 442 magyar tanuló fordult meg ott. Mennyi áldást áraszthatott szót ezáltal a tisztes sereg által a mi édes magyar hazánkban! Mindezt hálós szívvel mondjuk el. de a köteles őszinteség nem; engedi elhallgatnunk, hogy az iskolaépítő és iskolaszervező Melanchthon a mi mai látásunk szerint nem volt következetes- Nemcsak azért, niert — a reformációnak az anyanyelvet megbecsülő álláspontjával ellentétben — iskolái teljesen latin nyelvűek voltak, amelyekből száműzve volt a nemzeti nyelv, hanem főleg azért, mert annyira szerette az ókor népeit, hogy nem látta azt a mély, áthidalhatatlan szakadékot, amely ezeknek ‘a pogány népeknek a gondolkodását elválasztja a keresztyénségtől, Isten kinyilatkoztatásától. amely ,a bibliában szól hozzánk- A Melanchthon alapította iskolákban megtörténhetett, hogy az egyik teremben a bibliát magyarázta a tanító, szólt a biblia által történt teljes megrontott- Ságunkról, az ingyen kegyelemről, mint egyetlen reménységünkről s harsogó hangon énekelték, hogy a ,.mi erőnkben nincs segítség.*“ viszont a szomszéd teremben a tanító valamelyik görög vagy latin író bölcseségét magyarázta s abból ő is, tanítványai is azt a tanulságot vonhatták le, hogy nincsen minden veszve, van az emberben, elég jó. csak neki kell rugaszkodnia, meg kell feszítenie akaraterejét, bíznia kell önmagában s akkor majd jó lesz minden: győzni fog a kísértésben, fölébe kerekedik a bűnnek- Nagy veszedelem volt ez! Akarva-akaratlan megszólalhatott és meg is szólalt sokak ban a balga vélekedés, hogy talán nincs is szükség az evangé liumra- S el is jöttek azok az idők, amikor sok ilyen iskolát járt ‘ember számára nem a biblia volt az élet könyve, hanem valamelyik görög vagy római bölcsnek az írása. Vak vezetett világtalant T Melanchthonnak csak jobban kellett volna figyelnie ebben is. Lutherra. Luther világosan látta, hogy a görög és latin írók böl- csesége csak sötétben tapogatódzó pogányság-
