Evangélikus Nevelő 1947-1948
1947. november - Időszerű kérdéseink - Dr. Bukovszky Ferenc: A nemi kérdés, mint nevelési probléma
Ill az élei megrontója”, meri valóban az label. Az ábrándozásban ugyanis tudatosan erősítjük a kiváltó motívuimoikat. De illa ludalosan erősíteni lelhet, ikkor gyengíteni is. Első komoly eredményünk: az ösztönök jelentkezése értelmi behatással gyengíthető, vagyis a nevelés ill sem hatástalan. Az ösztönöket elfojtani, vagy elnyomni nem lelhet, ez nem is volna jó, de gyengíteni, más irányba elvezetni igen. A lélektan „szublimálásu néven ismeri ezt a tevékenységet. A nevelési eél itt az, hogy a tudatos gyengítés megszokássá, automatikussá váljék, Ihogy amikor a kiváltó inger hat, ugyanakkor minden újabb akarati beavatkozás nélkül működésbe lépjen a fék is. Igen nelhéz .önnevelési feladat, jelentős akaraterő kell hozzá Amikor az akaraterő fejlesztéséről beszélünk, ugyanakkor megemlékezünk ennek negatív .módszeréről is, ami abban áll, lliogy elkerülünk mindent, ami az ak araterőt gyengítené. Első helyen áll itt az alkohol és más kábítószereik mellőzése. Ha kialakult előttünk a nevelési cél, akkor mindjárt felvetődik a kérdés, hogy mikor kezdődjék meg a nevelő munkája, közkeletű szóval élve úgy fogalmazható ez a kérdés, hogy mikor történjék meg a felvilágosítás? Mert nyilvánvaló, (hogy a nevelő munkája ezzel kezdődik. Általánosságiban és mégis igazán úgy felelhetünk erre a kérdésre, (hogy felvilágosításra minden korban szükség van, azt minél előbb el kell kezdeni és voltaképpen soha sem lelhet abbahagyni. Ez a kényelmes válasz bizonyos túlzásokat mégis tartalmaz. Helyesen akkor kezdjük el a felvilágosító .munkát, amikor a gyermek kérdez, fő időszaka a serdülés kora, a 1Ä—14 évek, végződik az aggkorral, vagy még akkor sem. Gyermekkor: akkor mondjunk valamit a gyermeknek, amikor kérdezés annyit, amivel a kérdéseire röviden és őszintén megfelelhetünk. A gólya- mesét helytelen és szerencsétlen pótszernek tartjuk, amivel csak azt érjük ei, hogy a gyermek egy ideig neun kérdez tovább, majd pedig — amikor rájött, hogy becsaptuk — nem minket kérdez, hanem olyanokhoz fordul kérdéseivel, akikben sem a kellő finomság, sem a kellő ismeretek nincsenek meg ahhoz, hogy ne rombolnának, amikor fölényeskedve „megtanítják” a gyermeket. Tapasztalásból (mondhatjuk, lliogy a gyermek elbírja az igazságot ebben a vonatkozásban is. Legfontosabb itt. hogy a szülő, vagy nevelő el ne veszítse a gyermek bizalmát, mert azzal mindent elveszített. Serdülőkor: itt már nem annyira a kíváncsiság mozgatja a kérdező gyermeket, hanem inkább a kívánság, ami testében egyre inkább és egyre erősebben jelentkezik. Itt már nem csak arra kell felelni, amit a gyermek kérdez és nem mindig úgy, ahogyan kérdéseivel szinte előírja, hogy mi legyen a kedve szerint való válasz. Itt már határozottan irányítani kell a gyermeket, adni kell neki. Főleg a magunk élettapasztalatából. Mindenek előtt rá kell mutatnunk arra, hogy az érés (hosszú évekig tartó folyamat. Hogy az első jelek észrevétele nem jelenti azt, mintha ezzel a természet mintegy felhívást adna a nemi élet gyakorlására. Hogy a külső kifejlődés csak szükséges, de semmi esetre sem elégséges feltétele a nemi életnek. Hogy a célt kell világosan szem előtt látnunk, amely cél szolgálatában a nemi élet maga csak eszköz. Főleg fiú ifjúságunk körében rá kell mutatnunk egy nagyon téves és nagyon veszedelmes szokásra, amelyik virtust csinál a kérdésből és a középiskolának felső osztályaiban, de még inkább
