Kertész Botond: Evangélium és szabadság. Az evangélikus egyház Magyarországon 1848-49-ben. Budapest 2002. (Societas et ecclesia 5.)

2. ÁLLAM ÉS EVANGÉLIKUS EGYHÁZ KAPCSOLATA 1848-49-BEN

csak felekezeti megkötöttségek nélkül tudja szolgálni egyformán az egész haza javát. Az oktatás ennek megfelelően az egész nemzet ügye, ezért az államnak kell irányítania, és a tanároknak is állami, és nem egyházi alkalmazottá kell válniuk. Mint minden nemzeti ügyet, úgy az oktatás ügyét is egyedül az országgyűlés hivatott törvényekkel szabályozni, abba az egyes felekezeteknek nem lehet beleszólásuk. A megfelelő szintű iskolahálózathoz szükséges anyagi eszközökkel csak az állam rendelkezik, ez is indokolja a közös, állami iskolahálózat létrehozását. Az országot gyengítő pártoskodás és széthúzás ellen is jó szolgálatot tehetnek a közös állami iskolák, ahol az ország minden egyes diákja a szabadság, egyenlőség és testvériség közös elve nevében egységes nevelésben részesülne. Mindenkinek joga van az egységes, szabad és magas színvonalú oktatáshoz, amelyet az egyes felekezetek külön-külön nem tudnak biztosítani. Ugyan az állam ígéretet tett a jelenlegi iskolák támogatására, de ez nem megvalósítható és nem is célszerű. Az iskolarendszer felekezeti párhuzamosságait meg kell szűntetni, és a kevesebb közös iskolában kell magasabb színvonalon oktatni. A tanszabadság elve alapján létrehozott közös iskolák nemcsak szellemi virágzást, hanem a testvériség elmélyülését is eredményezik az ország különböző nyelvű és vallású polgárai között.

123 Bár a protestáns autonómia gondolatából indultak ki, a tanári értekezlet résztvevői mégis egyértelműen a közös állami iskolák mellett foglaltak állást, amelyek keretében a maguk, és az egész oktatásügy helyzetét is magasabb szinten látták biztosítva, mint az eddigi szűk felekezeti keretek között. Javaslatuk tehát szöges ellentétben állt a protestáns egyházaknak az értekezleten képviselt „hivatalos" álláspontjával. A tervek szerint augusztus 30-án összeült az evangélikus egyház újabb közgyűlése. Az első nap tárgyalták a tiszai egyházkerület javaslatát és a „Vezéreszmék" 1. pontját kiegészítették az 1608., 1647., illetve az 1791. évi törvényekre való hivatkozással. Feliratot szerkesztettek, amelyben arról nyilatkoztak, hogy a haza vészterhes állapota, és a minisztérium elfoglaltságai miatt hajlandók lennének jobb időpontra halasztani az értekezletet, de az említett hét kishonti lelkész fizetésének ügyét feltétlenül meg kell oldani. Mivel a törvényeket idő előtt kihirdették, ezt egyes gyülekezetek úgy értelmezték, hogy egyházaik fenntartása többé már nem feladatuk. Az érintett kishonti gyülekezetek ügyében is csak novemberig sikerült rendezni a helyzetet, de a lelkészek járandóságuknak csak egy részét kapják meg. Ezért kérték a minisztériumot, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel munkálkodjék azon, hogy az egyháztagok továbbra is viseljék a gyülekezetek fenntartásának anyagi terhét.

124 Módosították a „Vezéreszmék" néhány további pontját is. Pontosították az államsegélyre vonatkozó kérést, csak ott tartva igényt erre, ahol kevés a lelkészek és tanítók jövedelme, vagy túl magas az egyházi adó. A községek által biztosított 123 MOL H 60 1/9 124 MOL H 57 4/22