Kertész Botond: Evangélium és szabadság. Az evangélikus egyház Magyarországon 1848-49-ben. Budapest 2002. (Societas et ecclesia 5.)

2. ÁLLAM ÉS EVANGÉLIKUS EGYHÁZ KAPCSOLATA 1848-49-BEN

Az autonómia kérdését Eötvös József kultuszminiszter rendelete vetette fel, amelyben a már említett értekezletre meghívta a protestáns egyházak képviselőit. A levélben szó esett a felekezetek szükséges reformjainak megvitatásáról. Székács József szerkesztői megjegyzése sérelmesnek találta a „reform" kifejezést, mondván, hogy az egyház csak önmagát reformálhatja, ezt külső, állami beavatkozás nem kényszerítheti rá.

69 Eötvös jóhiszeműen említette a reform kifejezését, amivel csak a 20. törvénycikk rendelkezését teljesítette, amely előírta számára, hogy a felekezetek anyagi támogatásának részletes kidolgozásáról tárgyaljon az érintettekkel. A törvény bevezetése pedig mindenképpen reformokat tett szükségessé az egyház és az állam viszonya tekintetében. Székács szerkesztői megjegyzése - amely különben ritka volt a PEIL-ben - rámutatott arra, hogy a protestáns egyházak számára mennyire élő és fontos volt az autonómia gondolata. Kis Sámuel sikátori (Veszprém megye) evangélikus lelkész 1848. július 20-án megjelent írása szerint az egyháznak nem kell aggódnia autonómiájáért, hiszen az annak a szabadságnak a garanciája, amely jelenleg az államnak is a legfőbb célja. Az állami fizetés az egyházat régtől fogva megilleti történelmi, erkölcsi és jogi alapon is, ezért cserébe nem kell lemondani az autonómiáról, amely különben is a protestantizmus belső lényegéből, az evangélium tanításából és a reformáció eszméiből fakadt. Az állam rászorul az egyház támogatására, amely erkölcsös lakosokat nevel, ami által a nemzet boldogulását is elősegíti.

70 A szerző úgy látta, hogy az állam nem lehet meg az egyház segítsége nélkül, ezért szabadsága megőrzését pártolni fogja. Ez a gondolat későbbi cikkekben is felbukkant, bár kevesen látták ilyen egyértelműen pozitívan a helyzetet az egyház autonómiája szempontjából. Ballagi Mór, az izraelitából áttért evangélikus, majd később református tudós, a szarvasi főiskola tanára, törvényben akarta kimondatni az autonómiát, ami a protestantizmus számára létszükséglet. Az egyén vallási szabadságának védelmét nem lehet az államra rábízni, bármennyire is liberális és szabadságszerető legyen. Óvta hitsorsosait azoktól, akik „a monarchikus absolutismus szélsőségétói megszabadultakat a parlamentáris absolutismusnak rohantatja vas karjai közé."

71 Az autonómia kérdését kiszélesítette és általánosította, amikor azt írta, hogy PEIL, 1848 / 30. júl. 13. 898. p. PEIL, 1848 / 25. jún. 18. 779-780. p. Uo. 900. p.