Kertész Botond: Evangélium és szabadság. Az evangélikus egyház Magyarországon 1848-49-ben. Budapest 2002. (Societas et ecclesia 5.)
1. BEVEZETÉS
a sajtó egy ideig még felszínen tartotta az unió ügyét, a kerületek nem tárgyalták meg a javaslatot és nem léptek hivatalosan az unió ügyében. Ez és az elsősorban szlovák evangélikus, illetve tiszántúli református lelkészi részről érkező támadások miatt az unió létrehozása elmaradt. 27 Sikeres lépések az egyenlőség felé, és a két felekezet egyesítésének kudarca. Ezek az események zárták le a magyarországi evangélikus egyház történetének 1848. előtti szakaszát. Szükséges azonban azt is röviden áttekintenünk, hogy milyen egyházkormányzati, nemzetiségi és teológiai helyzetben érte a forradalom és szabadságharc az evangélikus egyházat. 1.2. AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZ FELÉPÍTÉSE, TEOLÓGIÁJA, ÉS NEMZETISÉGI VISZONYAI 1848-IG 1848-ban a magyarországi evangélikus egyház kormányzata történeti fejlődése következtében gyökeresen eltért mind a magyarországi katolikus, mind a német és skandináv területeken szokásos evangélikus egyházkormányzati rendszerektől. Ez elsősorban abból következett, hogy a katolikus államegyházzal szemben kisebbségben élt, és a nagyobb magyar református egyház kormányzati rendszere is sokban hatott rá. Az ellenreformáció térhódítása következtében az evangélikus egyházban csökkent a patrónusok száma, számos városban elveszítették többségüket, így a helyi önkormányzatok a korábbi gyakorlattal szemben nem vállalhatták az egyházközségek támogatását. Konzisztóriumokat, egyháztanácsokat, presbitériumokat választottak, amelyben világi és egyházi személyek közösen vezették a gyülekezetek életét. A hatóságok ellenreformációs fellépésével szemben nagy szerepe lett a gyülekezetek, az egyházmegyék és az egyházkerületek világi vezetőinek, felügyelőinek. A XVIII. század utolsó harmadában a külső nyomás csökkenésével párhuzamosan azonban az egyháziak, lelkészek és tanítók egyre inkább nyűgnek érezték a világiak befolyását. Mint látni fogjuk, 1848-ban olyan hangok is hallatszottak, amelyek a világiak „diktatúrájának" és „terrorjának" lerázására szólították fel az egyháziakat. Bár néha valóban megalázónak tűnő anyagi függésben éltek egyes lelkészek és gyülekezetek a világi vezetőktől, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy ezek a laikusok évszázadokon keresztül védték egyházuk érdekeit, és hűségük gyakran a hivatali karrier lehetőségétől fosztotta meg őket II. József kora előtt. Ezek a laikus vezetők gyakran teológiailag is művelt és tájékozott személyek voltak. Az is igaz azonban, hogy a reformkortól kezdve több patrónus használta fel az evangélikus egyházat politikai karrierje megalapozásához, és keverte méltatlan s káros politikai küzdelmekbe. A lelkészi ve27 Kertész Botond: Protestáns uniókísérlet Magyarországon az 1840-es években. In: Protestáns Szemle, 44. (1997) 4.sz. 256-281. p.
