Kertész Botond: Evangélium és szabadság. Az evangélikus egyház Magyarországon 1848-49-ben. Budapest 2002. (Societas et ecclesia 5.)

1. BEVEZETÉS

Az országosan felpezsdülő irodalmi életben is kivették részüket evangélikus lelkészek és világiak. Egyik legnevesebb képviselője Kis János soproni lelkész, majd dunántúli szuperintendens volt, aki segítette az ifjú Berzsenyi Dániel költői próbálkozásait, Kazinczyval személyes barátságban és állandó levelezőkapcsolatban volt. Részt vett a Tudományos Akadémiát megszervező bizottság munkájában is. Kis János egyházi működése során is maradandót alkotott; 1813-ban Agendát szerkesztett és nagy részben írt is kerülete részére, és a már említett dunántúli énekeskönyv is az ő nevéhez fűződik.

20 Az 1791/26. tc. lehetővé tette, hogy az ország szellemi-politikai életébe nagyobb mértékbe bekapcsolódjanak evangélikus világiak is. Köztük foglalt el kiemelkedő helyet az új iskolai tanterv kapcsán már említett Schedius Lajos (1768-1846) is. A pozsonyi és soproni líceum után a korszak legmodernebb egyetemén, Göttingenben folytatott teológiai és bölcsészeti tanulmányokat. 1791-ben, 24 éves korában nevezték ki első protestánsként a pesti egyetemre az esztétikai tanszék rendes tanárává. Sokoldalú személyiség volt, tanított görögöt és pedagógiát, 1802-1804-ig német nyelvű tudományos folyóiratot szerkesztett, egy ideig az első pesti színtársulat dramaturgjaként is működött. Kora minden tudományos megmozdulásában részt vett, többek közt az Akadémia alapításában. Mint az esztétika tanszék tanára, „hivatalból" részt vett a nyelvújítási mozgalomban, a mérsékeltebb irányt képviselve. Művei is főleg német és latin nyelven jelentek meg, amely a nemzeti ébredés idején már kissé anakronisztikusán hatott. Egyházában is nagy tekintélynek örvendett. Sokáig a pesti egyház felügyelője, majd iskolai felügyelője volt. Ót tekinthetjük a pesti gimnázium megalapítójának.

21 A reformkorban megindult nemzeti és polgári átalakulás az evangélikus egyházat sem hagyta érintetlenül. A reformkori országgyűlések liberális ellenzéke „természetes szövetségest" látott a protestáns egyházakban a jogaikat csorbító bécsi udvarral, kormányszékekkel és a reformokat rendre elutasító katolikus klérussal szemben. Ebben a korszakban folytatódott és teljesedett ki az 1790-91-es országgyűlésnek az a fent már említett hagyománya, hogy a protestánsok jogaiért katolikus követek, sőt főrendek is kiálltak. A fő kérdések ekkor már nem a felekezeti különbségek voltak, hanem előtérbe kerültek a mindenkit egyformán érintő nemzeti problémák. A reformkori országgyűlések során ezért mindig kiemelt szerepe volt a protestánsok helyzetét javítani próbáló vallásügyi törvényjavaslatoknak. A protestánsok helyzete fontos mércéje volt a kormány és az ellenzék közti erőviszonyoknak. A reformkori vallásügyi tárgyalások sorát az 1830-as országgyűlésen Beöthy Ödön fellépése nyitotta meg, aki felszólalt a vegyes házasságokkal és áttérésekkel kapcsolatos visszaélések ellen és tizenkét pontban fogalmazta meg a protestánsok követeléseit. Ezek közt szerepelt a szabad áttérés engedélyezése a protestáns egyháBucsay 195. p. Hittrich Ödön: Schedius-emlék. Bp. 1925.