Csepregi Zoltán: Magyar pietizmus 1700-1756. Tanulmány és forrásgyűjtemény a dunántúli pietizmus történetéhez. Budapest 2000. (Adattár XVI-XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez 36.)
Tanulmány - V. Pietizmus és evangélikus egyház
Megkockáztatható a feltételezés, hogy Bertram és Gauppe nem meghívásra, hanem küldetéssel indult egyenesen Haliéból a tolnai végekre. Az egykori török területen alakuló evangélikus gyülekezetek mintha Spener két évtizeddel korábbi reményét (1) váltották volna be. Vajon a halleiek arra láttak esélyt, hogy a szibériaihoz hasonló pietista kolóniát szervezhetnek a világnak ezen a végén is, vagy a Dél-Dunántúlt - Erdélyhez hasonlóan - előretolt (kereskedelmi) bázisnak tekintették Dél-Kelet-Európa és Konstantinápoly irányában? A kérdésre prózaibb válasz is adható: az választotta a bizonytalan egzisztenciát, akinek másutt még ilyen megélhetés sem jutott. Schwartzwalder is előbb Pozsonyban próbálkozott, s ottani kudarca vezette Varsádra (37), Bertramot pedig a hazai nehézségek Majosra. A hallei „Armenuniversität" hallgatóit nemcsak hasonló teológiai eszme, hanem közös szegény sorsuk is irányíthatta a perifériára. Bárány György és August Hermann Francke levelezésében ugyan nincs nyoma gyülekezetszervezési gondolatoknak, s arról sem tudni, hogy győri vagy pozsonyi korrespondensei hívták volna föl a hallei professzor figyelmét az új gyülekezetekre, ám a birodalomban folyó toborzások is elég hangosak voltak ahhoz, hogy tudomást szerezzen róluk. Ha máshonnan nem, Francke 1721 őszén Jeremias Schwartzwaldertől is értesülhetett a Tolna megyei egyházi állapotokról (37). Schwartzwalder részletes beszámolóját - válaszából ítélve (38) - érdeklődéssel fogadta, s kérésére megpróbált küldeni is egy csomag német nyelvű könyvet. Schwartzwalder a lelkészhiányra is panaszkodott: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés." (Mt 9,37) A hazulról távozni kényszerülő Bertram (s talán Gauppe) megjelenése itt egy évvel később nyilván kapcsolatba hozható ezzel a levélváltással. Schwartzwalder rövidesen elhagyja a megyét (történetesen éppen Bertram az oka távozásának: 42), s a hallei kapcsolattartásnak évtizedekig semmi nyoma. Megint csak a bécsi evangélikus kolónia lesz az, amely az 1730-as évektől kezdve rendszeres támogatást nyújt a tolnai papoknak és gyülekezeteknek. Bárány György és a dán követségi prédikátorok együttműködéséről már esett szó. Az „Ungarische Cassa" számadásaiban (1738-1746) Bárányé mellett még Tatay István és az ifjabb Walther neve is előfordul, őket is esperesük ajánlhatta. Ehhez képest független szál volt az, amely Michael Weißt, az egykori bécsi informátort a császárváros protestáns családjaihoz fűzte. Keresztkomája, Johann Friedrich Fischer von Ehrenbach (63) maga is kezdeményezett gyűjtéseket Weiß gyülekezeteinek a céljaira, Christian Nicolaus Möllenhoff pedig Diede báró könyvtárának nagy részét juttatta el hozzá (67). 277 A dán és svéd kápolnák húsvéti offertóriumából 1743-ban - valószínűleg német - könyvek nyomtatására küldenek pénzt Tolnába, 1746-ban pedig egy kelyhet is adományoznak Weißnak. 278 Ez már Peter Nicolaus Schmidt bécsi működése alatt történt. Schmcrsahl 1751.241. Stubbc 1932. 290-291.
