Csepregi Zoltán: Magyar pietizmus 1700-1756. Tanulmány és forrásgyűjtemény a dunántúli pietizmus történetéhez. Budapest 2000. (Adattár XVI-XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez 36.)

Tanulmány - I. Mi a pietizmus?

nyelvű tudományosság számára volt meghatározó, hanem lényegében az általa kialakított kereteket követi évtizedünk nagy vállalkozása, Martin Brecht kézikönyve is.

6 Johann Melchior Stenger (1638-1710) erfurti lelkész

7 egy kéziratban maradt művében 1694-ben viszont úgy fogalmazott, hogy a pietizmusnak csak a neve új, magjai már Luther könyveiben el vannak szórva, sőt Kempis Tamás és Johann Tauler is pietisták voltak, s egyáltalán, aki az egyház történetében kegyes életre buzdított, az pietistának tekintendő.

8 Ahogy tehát Seckendorff a pietizmust felekezeti és földrajzi határokat átlépő jelenségként, úgy Stenger korhoz nem kötött magatartásként jellemzi. Ez a vízió leginkább Martin Schmidt kompendiumában éledt föl,

9 mely a spiritualista hagyomány vizsgálata után

10 lényegében Philipp Jacob Spenerrel (1635-1705) kezdi a pietizmus történetét, s azt a későbbi ébredési mozgalmakon keresztül nagy ívben a 20. századig vezeti el. Koncepciójának magja az újjászületés, az új teremtés misztikus-teológiai gondolata, s ez valóban nem korlátozható egyetlen évszázadra. Schmidt a speneri programot is inkább teológiai jelenségként, mint egyházi reformként igyekezett interpretálni." A harmadik válasz magától „a pietizmus atyjának" titulált Philipp Jacob Spenertől származik 1697-ből, aki a pietizmust összefüggő történeti mozgalomként írja le, mely a lutheri reformáció folytatásaként, kiegészítéseként és betetőzójeként a keresztény tanítás után a keresztény életet újította meg. A Spener felfogása szerinti pietizmus Johann Arndttal (1555-1621) kezdődik, nem lép túl az evangélikus felekezet határain és szigorúan megmarad egyházi berkekben, azaz az elnevezés nem terjeszthető ki a később „radikális pietistáknak" címzett spiritualista és szeparatista körökre.

12 A kortársak is általában azonosították egymással a spenerizmust és az arndtizmust. Arndt a reformáció előtti kegyességhez, Johann Tauler, Johann Staupitz és az Imitatio Christi misztikájához nyúlt vissza, s megpróbálta ezeket a lutheri megigazulás-tannal összhangba hozva újra szalonképessé és termékennyé tenni. Kora megmerevedett szokáskereszténységét, száraz polemizálását, az „igaz kereszténység" letűntét bírálva a kései középkorból merített élményt, vallásos tapasztalatot, szókincset és módszert. (Az unió mystica helyére viszont nála már a megigazultak megszentelődése lépett: ezzel elhatárolódott ugyan a synergismustól, a középpontba mégis a megélt hit, a pietas V 6 Brecht 1993. (A négy kötetre tervezett mű második része, mely a pietizmust a 18. század végéig tárgyalja, 1995-ben jelent meg.) Ezek a keretek jellemzik Brecht Pietismus c. cikkét is a TRE-bcn: 26,606-631 (1996). 7 Vö. Sträter 1992. " Von der übern Pietisten entstandenen Kirchen-Unruhe. Kézirat: Göttingen SUB Acta pietistica W5. Idézi Wallmann: Was ist Pietismus? 1994. 15-16. ' M. Schmidt 1972. 111 Vö. M. Schmidt 1969. " M. Schmidt 1984. 12 Warhafftige Erzehlung/Dessen was wegen des so genannten Pietismi in Teutschland von einiger Zeit vorgegangen/Auß Gelegenheit Hn. Gerhard Craesi seiner Históriáé Quackerianae einverleibter Históriáé Pietistarum und zu dero Verbesserung Ausgesetzt. Frankfurt a.M., 1697. 33. Idézi Wallmann: Was ist Pietismus? 1994. 17-18.