Karner Károly: Időszerű hitvallás. Budapest 1989.

Előszó helyett - XII. Néhány mozzanat a magyar evangélikus egyház történetéből

tása, mely 1590-ben Vizsolyban jelent meg. Kiemelkedő jelentőségű volt evangélikus vonalon Bornemisza Péter több műve, Zvonarits Mihály magyar posztillája (prédikációk az egyházi esztendő vasárnapjaira és ünnepeire, 1627-1628). A szlovákok számára alapvető kegyességi irattá lett az ún. Tranoscius-énekeskönyv („Cithara sanctorum", 1636, azóta is számos kiadás). Református vonalon főként Szenei Molnár Albert (1574-1634) a rendkívül hányatott életű tudós zsoltárfordításai (1607) emelkednek ki, melyek mind a mai napig meghatározták a református éneklést és jórészt a kegyességet is. A 17. század a magyar protestantizmus fénykora volt. Pázmány sikereit tulajdonképpen nem annyira szellemi téren érte el - noha ez sem lebecsülhető -, hanem inkább annak révén, hogy a magyar főnemesség előkelő családjait sikerült áttérítenie. Ennek következtében a nagyurak a „cuius regio, eius religio" elvének birtokaikon érvényt szereztek és a jobbágyoknak is vallásszabadságot biztosító törvény ellenében katolizálták a falvakat. Nádasdy Ferenc áttérésével birtokain százával vesztek el az evangélikus gyülekezetek. Már a protestáns lelkészek elűzése az áttért földesurak birtokairól sem ment erőszak nélkül, hasonlóan erőszakkal történt a falvak lakosságának katolikus hitre kényszerítése, de a 17. század második felétől fogva az ellenreformáció szinte kizárólag az erőszak eszközeihez volt kénytelen folyamodni, főleg a Wesselényi-féle összeesküvés felszámolása címén. A század elején is indítottak hűtlenségi pereket evangélikus főurak, pl. Illésházy István (1540-1609) ellen. A legnagyobb szabású ilyen per azonban az volt, amikor Szelepcsényi György (1595-1685) a Wesselényi-féle összeesküvés felszámolása címén mint az ún. „iudicium delegatum" („rendkívüli bíróság") elnöke válogatás nélkül Pozsonyba idézte a protestáns lelkészeket, és az összeesküvésben való részvétel, felségsértés vádjával elítéltette őket : akik reverzálist adtak, száműzetésbe küldte, de azt a negyvenkét foglyot, akiket semmiképpen sem sikerült megtörni, Kollonich Lipót (1631-1707, utoljára esztergomi érsek) Nápolyba gályákra küld95