Gyapay Gábor: A Budapesti Evangélikus Gimnázium. Budapest 1989. (Iskolák a múltból)

Folyamatos fejlődés (1873-1924)

a Tiszántúl és Budapest egyaránt 3-3 tanárt adott, Erdélyből csupán ketten szárinaztak. Ezek a statisztikai adatok is érzékeltetik a tantestület állandó jellegét, amit a képzettség is fokozott. A tanárok túlnyomó része evangélikus iskolákba járt (kettő már az iskola saját nevelése volt!), zömmel a budapesti, kisebb részben a kolozsvári egyetemen szerezte képesítését, de majdnem mindegyik tanár tanult külföldön is. Most is szinte egyeduralkodóak a német egyetemek: Bécs, Berlin, Freiburg, Göttinga, Halle, Heidelberg, Jena, Lipcse, Strassburg, Tübinga a legtöbbet látogatott helyek, de már Basel, Grenoble és Genf is szerepel, vagyis az uralkodó német befolyás mellett Genf a francia hatások első közvetítője. A nevelősködés szinte teljesen kiment a divatból, csak egy ilyen esetről tudunk. Most is gyakori az, hogy a tanárnak szaktárgyai mellett teológiai képesítése van. Hét tanár rendelkezett ezzel, de hittant csak elvétve ^nítottak. Szemléletükre mindenesetre igen meghatározó lehetett a komoly teológiai alapozottság. Erős volt a tanárokban a filozófiai érdeklődés is, ez részben a teológiai képzéssel, részben a humanisztikus beállítottsággal is összefüggött, de valószínű, hogy épp az intenzív tudományos munka vezette el sokukat a filozófiai kérdésekhez. Két tanár kivételével rendszeresen végeztek tudományos munkát, és publikáltak a különböző folyóiratokban. E korszak tanárai közül kilencen lettek a Magyar Tudományos Akadémia tagjai. Ha a legkiemelkedőbb egyéniségeket akarjuk számba venni, úgy a sort kétségkívül Böhm Károllyal kell kezdenünk, mert ő nemcsak kiemelkedő filozófus volt, hanem mint igazgató, mint tanár és mint művelődéspolitikus is rányomta bélyegét erre a korszakra.