Gyapay Gábor: A Budapesti Evangélikus Gimnázium. Budapest 1989. (Iskolák a múltból)

A főgimnázium kialakulása (1854 — 1873)

Ebben a korszakban is jellemző, hogy az iskola profilját a rendes tanárok adják meg, és emellett a segéd- és helyettes tanárok csak alkalomszerűen egészítik ki a tantestületet. Nagy részük csak rövid ideig szolgál itt. Ebben szerepet játszik az a körülmény is, hogy elvárták a parochus lelkészektől, hogy előzetesen tanítással is foglalkozzanak, így sok segédlelkész az iskolában eltöltött egy-két év után fogadta el valamely gyülekezet meghívását. Az 1854 és 1873 közötti korszak 11 rendes tanárát vizsgálva megállapíthatjuk, hogy feltűnő a vidék dominanciája, mert hatan származnak onnan (Eperjes, Gölnicbánya 2, Kotterbach, Poprád, Rimaszombat), emellett Pest és Közép-Szolnok megye, Győr, Kőszeg és Pest szerepelnek származási helyként. Tanulmányaikat elsősorban az evangélikus iskolákban (Eperjes, Győr, Késmárk, Kőszeg, Pozsony, Rozsnyó, Sopron és Szarvas); Bécs, Berlin, Halle, Jéna, Lipcse egyetemein és egyre többen a pesti egyetemen végezték. A négy idősebb tanár a szabadságharcban tevékeny részt vett, három katonatisztként, egy pedig a Vallásés Közoktatásügyi Minisztériumban teljesített szolgálatot. A tanítás mellett mindegyikük végzett tudományos munkát, cikkeket írtak, lapot szerkesztettek, és Scholtz Ágoston kivételével mindnyájan írtak tankönyveket. Ezt az is magyarázza, hogy lényegében 1860 óta a szaktanítás rendszere érvényesült, így szükség is volt a különváló szakok számára a tankönyvekre. Batizfalvy István történelem- és földrajztankönyvek mellett hit- és erkölcstant írt. Dorner József ásványtant, állattant és növénytant írt amellett, hogy a botanikát magas szinten művelte.