Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.
Reformáció és művelődés - P. Eőry Vilma: Erős vár a mi Istenünk... (Luther Ein feste Burg... című énekének történeti és stilisztikai áttekintése a magyar zsoltárirodalomban
lyűnc szerkezetben a semmit, bár nyelvjárásokban ma is hallható. A börzeit ot nekűnc-ben a vonzat föltétlenül régies (ma inkább ránk lenne), de maga az ige is régies színezetű. A kinél nints töb Isten-ben a kinél jelentése: akin kívül. AzÚZMK 1743-i kiadásában már jó néhány régies alakot újabbal váltottak föl, pl.: jonek, érettünk, duhóskődjék, A’ mi régi ellenségünk, égvilág, tsalárdsággal, Megszabadít, meg-birta, minden-felol, kiuel helyett mellyel stb. Van néhány olyan szó is a fordításban, aminek & jelentése hosszú utat tett meg máig: teljesen átalakult vagy esetleg elhomályosult, és már maga a szó is kiveszett. Az egyik ilyen szó a czalard\\agual, amely ma már határozottan régiesnek számít. Az énekfordításban a bátor módhatározóként szerepel: no bátor dihóskődgyec, tehát határozórag nélkül, a puszta melléknévi forma fordul elő. Ilyen alakban a 15. századtól kezdve inkább kötőszóként, ’ám(bár)’, ’legalább’, ’bárcsak’ jelentésben fordul elő (vö. TESz I. 258; az itteni mondattani szerepe is lehet esetleg ’bár’ jelentésű kötőszó, emellett szólna az, hogy az ÚZMK 1743-i kiadásában No' am bátor áll). A fenekegyéc (Huszár Gál énekeskönyve: fenekedgyéc). A magyar nyelv értelmező kéziszótára szerint választékos, de lassan már régiesnek is számít, hiszen A magyar nyelv értelmező szótára is csak múlt század végi, század eleji irodalmi példákkal tudja szemléltetni. Mint nyelvtörténeti érdekességet kell azonban megjegyeznünk, hogy bár ez a szó élt a 16. század nyelvében, és a Történeti—etimológiai szótár több példát is hoz rá, a legkorábbi adat 1584-ből való, az Erős vár- fordítás beli adat pedig a Huszár Gál-féle 1560-i énekeskönyv előfordulását számítva huszonnégy évvel korábbi. A meg bírta ige ma már teljesen elavultnak számít, már Arany Jánosnál is az archaizáló stílus szolgálatában állt: „Hét azon esztendő / Mikor Isten kardja napfényre jövendő; / A hős [...] Mind az egész földet vele megbírhatja” (Arany János: Buda halála. IX. ének). A Meg áll ige ’érvényesnek, igaznak bizonyul’ jelentése ma már ritka, stílusa inkább irodalmi, választékos. Az utolsó versszak marhanc szava az egyetlen a szövegben, aminek elsődleges jelentése mára teljesen megváltozott. Már a 16. századból van adatunk a szóra, amelynek a jelentése akkor még ’vagyon, kincs’ volt. A 16. században már szűkül a jelentése, és jelent csupán ’jószág’-ot, ’háziállat’-ot is. Ma azonban a köznyelvben már kizárólag ’szarvasmarha’ jelentésben él. Ez az oka annak, hogy a 4. versszak megfelelő helyén az újabb fordítások helyette a szótagszámban is megfelelő kincs szó valamelyik ragozott 274
