Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.

Teológia és kegyesség - Varjas Béla: Szegedi Gergely és Flacius Illiricus ismeretlen vitája az úrvacsoráról

XV. Semmi összefüggés nincs. Hogy pedig a test itt valóságosan vétetik, az nyilvánvaló, mert érettünk meg­töretni mondja. Azonban fordítsd meg ezt a szofizmát, mert Krisztus testének sajátosságaként adatik a kenyér, vagyis a megtöretés. Tehát az úrvacsora lényege a kenyér és a bor összekapcsolódása, ami meg­látszik bizonyos tulajdonságok és el­nevezések közös voltából. XVI. A zwingliánusok is azt vall­ják Karlstadtot kivéve, hogy Krisz­tus az általa adott dolgokról mond­ta: ez a test, ez a vér. Tehát Szegedi saját szektát alapított. Mi szükség volt azonban újra előhozni, hogy nekünk adatik, amikor világosan az adottakról mondta: „Ez az én testem” ? XVII. Nem helyes a levezetés. A konklúzió is illetlen, vagy inkább szentségtörő, hogy Krisztus teste lehetne valóságosan jelen az úrva­csorában — mintha az Úr színe előtt tehetetlenné válna minden ige. Mit jelent azonban a konklúzió­ban, hogy a maga testi valóságá­ban? Ha a konklúzió helyes volna, akkor Krisztus teste egyszerűen csak állna, s nem tudna sehová menni nem csak a maga testi való­ságában. XVIII. Az Újszövetség nem bűn­bocsánat, amint ez az ember kép­zeli, hanem szövetség, illetve szer­ződés, amelyben megígértetik ez a Tizenötödik érv a „megtöretik” szóból. Pál apostol a testről beszélve a ke­nyér sajátosságait tulajdonította an­nak. Tehát megmutatja, hogy a ke­nyér nem valóságosan mondatik testnek. Tizenhatodik érv ezekből a sza­vakból: „Ez az én testem, mely ti­érettetek adatik.” Krisztus nem azt mondja, hogy ez az én testem, amely nektek adatik, hanem azt, hogy érettetek adatik, illetve megtöretik. A test pedig nem az apostolok fo­gai által törettetett meg, hanem Krisztus ellenségeinek keze által a keresztfán. Nyilvánvaló tehát, hogy ez a jelkép a kezükbe adott testet szimbolizál­ja. Tizenhetedik érv ugyanazokból a szavakból. Az Krisztus teste, amely érettünk adatott illetve töretett meg, amely fel is támadt, és felment a mennyek­be. Ez a test tehát nem lehet az úr­vacsorában a maga testi valóságá­ban. Tizennyolcadik érv ezekből a sza­vakból: „Ez a pohár az Újtestamen­tum.” A pohár nem közvetlenül az Új­45

Next

/
Thumbnails
Contents