Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.
Reformáció és művelődés - P. Eőry Vilma: Erős vár a mi Istenünk... (Luther Ein feste Burg... című énekének történeti és stilisztikai áttekintése a magyar zsoltárirodalomban
jelöl.) A cs jele következetesen is (eltűnt az első változat ez variánsa), amely a katolikus ch-val szemben a protestáns helyesírás jellemzője, és a 18—19. században a cí hang leggyakoribb jele lesz.33 A későbbi változatok helyesírása már egyre kevesebb kuriózumot ígér. Az Új Zengedező Mennyei Kar 1778. évi kiadásában az b és ü helyett már ö és ü áll, és kevesebb a j betű. Az 1805. évi változatban az ö jele már ö, sőt az 5 is jelölve van, hol ó'-vel, hol ő-vel (győzödelem, de jőnek). A későbbi változatok már tulajdonképpen az Akadémia helyesírási szabályzatának első, 1832. évi kiadása után készültek, így helyesírástörténeti szempontból kevésbé érdekesek. Némelyik szó hangalakja is szokatlan a mai fülnek a Váradi énekes- könyvbeli változatban. A iűnec a ’jönnek’ régies, zártabb változata A magyar nyelv történeti—etimológiai szótára szerint a 16. században még gyakori (ma is megtalálható az ü-s alak néhány nyelvjárásban: gyűri). Az erőtönk ’érettünk’ előfordul a régiségben ilyen, még labiális formában is, bár az TESz szerint 1495 előtt, lehet tehát, hogy a mi példánk a 16. században archaikusnak számított. A dthóskódgyek ’dühösködjék’ is előfordul 1527-ben az Erdy Kódex-ben, ugyancsak illabiális változatban. Határozott névelőként egyaránt használatos még a közeire és távolra mutató mutatónévmás, és még mindig a hosszabb, z-s alakban: az mi regi ellen\egünc, az nag l\ten, az mennyorßag, ez világ. A-valj-vel rag még nem mindig hasonul: fegyuerrel, de: czalard\\agual, hatalma\\agual. Az igekötőt még különírva találjuk az igétől: meg ßabaditt, el nyelni, meg bírta, Meg áll, el veß, meg marad stb. A ma összetett határozónak számító mindenfelől és mivelünk még külön van írva. A kötőszói szerepű vonatkozó névmás élettelenre vonatkoztatva is ki (Nintjen nekünk Jemmi hatalmunc, kinél neki ellene állunc). Az ellene határozószó igekötői szerepben is megtartja a birtokos személyragot (1. az előző példában). Az igék között találunk olyan grammatikai alakzatúakat, amelyek ma már erősen archaikus színezetűek lennének: a legyen (vagy légyen) megvan ugyan ma is, de egészen más szerepben, mint ebben az énekben (Ha kerdedhog ki legen a). A van ige vagyon alakja ma már nagyon ritka, és egyre ritkább lesz az olyan ikes ragozású ikes ige is, mint a dihőskód- gyec, fenekegy éc. Elavult a szerepe a minden névmásnak az ilyen jelzős szerkezetekben: háborgat minket [... ] minden nagy hatalma\\agual, helyette ma a mindenféle kívánkoznék ide. Archaikus színezetű ma már a \emmit ne fely18 273
