Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.
A reformáció áttörése - Ritoókné Szalay Ágnes: A wittenbergi egyetem magyarországi promoveáltjai a 16. században
Fölmerülhet egy további szempont, a költségek kérdése a magisterek számarányának alakulásában. A bemutatott magisterek esetében többször is beszélnek forrásaink a patrónus támogatásáról. Ismerjük nagyjából azt az összeget, amelyre egy wittenbergi diáknak, ha már egyszer a városba eljutott, a létfenntartáshoz szüksége volt. A század folyamán az általános pénzromlásnak megfelelően harminc tallérról negyvenre emelkedett a szokásos itthoni támogatás, amit a városok az erre a célra hagyományozott alapból juttattak a külföldön tanuló diákoknak. Bizonyára ennyit adott a földesúr is. Ebbó'l ételre-italra kellett huszonöt, szállásra hat, privát tanárra (!) hat, mosásra pedig egy tallért költöttek. Ehhez járult még a fa, a gyertya és egyéb költségek.15 Összehasonlításul jó, ha tudjuk, hogy Stöckel az iskola vezetéséért a bártfai tanácstól negyedévenként tizenöt forintot és ötven dénárt kapott; a forint a tallérral egyenértékű lévén, kétszeresét egy wittenbergi diák stipendiumának. Purkircher hivatali tiszteletdíja száz forint lett volna. Ez volt a szokásos értelmiségi fizetés az országban a hatvanas években, amihez járult ugyan többféle természetbeni juttatás, ám egy háztartást kellett belőle fönntartani. Az egész magisteri eljárás költségeiről is vannak fogalmaink. A vizsgálatért kellet fizetni hét tallért, és minden magisternek (a számuk változott) egy-egy forintot. További öt tallér ment el körülbelül a vendégségekre és az egyéb egyetemi személyzetnek. Összesen tehát talán egy félévi wittenbergi tartózkodás költségeit kellett erre a célra fordítani. A kötelező új ruha, valamint az aranygyűrű is a jelölt számláját terhelte, ha ezeket nem sikerült otthonról megkapnia. Fia meggondoljuk, hogy némelyik diák tíz évet, vagy annál is többet töltött külföldi egyetemeken,és ennek költségeit valaki viselte, akkor bizonyos, hogy ha ezt elvárták volna idehaza, akkor a grádusokkal tért volna vissza. Inkább az ország értelmiséget fölvevő lehetőségei és a polgárosultság nem kielégítő volta az oka annak, hogy csak ennyien szereztek minősítést. Egy korabeli nyilatkozat ezt meg is fogalmazta. A bártfai születésű Henisch Györgyöt szülővárosa 1592-ben meghívta iskolájának, a hírneves Stöckelnek katedrájára. Flenisch nem fogadta el a meghívást, mert akkor már Augsburg város orvosa volt. Amint írta, Bártfának nem medicus ra, hanem grammaticusra és theologusra volt szüksége. Olyanra, aki a tanulóifjúságot tanítja, az énekkart vezeti, a lelkészi pályára indulókat fölkészíti, és kiveszi részét a hitvitákból. Ez a functio scholastica, Henisch szerint, gyökeresen különbözik az orvosdoktorétól. Végül Luther és Melanchthon példájára hivatkozott, akik ugyancsak a maga235
