Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.

Luther és a reformátorok - Zsindely Endre: Luther és Buliinger Henrik

Felvilágosítást kér, mi az, amit Luther Zwingli említett művében meg- botránkoztatónak tart, holott az soha olyan szépen és világosan nem tanított az úrvacsora lényegéről, mint éppen abban, amikor Augustinusra és Kriszosztomoszra hivatkozva arról írt, hogy a kegyes hívek „Krisztus valóságos testét az úrvacsorában sákramentális módon és lelkiképpen” veszik. 3. Mivel Luther a köztük levő ellentétekről szólt levelében, arra kéri, hogy kezében levő hitvallásukból nevezze meg, melyek azok. Végül szinte könyörögve kéri a német reformátort, fogadja sorait jó szívvel, mert őszinte kívánsága, hogy végre „megszűnjön a civakodás és gyanú- -sítgatás”, amely csak ellenségeiket erősíti.

Ezzel le is zárul Luther és Buliinger levélváltása. Nyilvánvaló, hogy Zürichben nem tudták és nem is akarták belátni, hogy Wittenbergben egészen mást vártak el tőlük: a feltétel nélküli csatlakozást, vagyis a „Concordia” jóváhagyását és aláírását. Ez érdekes módon kiérezhető többek közt Luther Buliingerre tett megjegyzéseiből is. Milyen véleményt alkotott hát magának a német reformátor Buliingerről? Asztali beszélge- tései-ben kétszer említi meg a fiatal zürichi antistest, és mind a kétszer erősen negatív hangnemben. Ebben nem kis szerepet játszhatott a több, mint húsz évi korkülönbség: Az úrvacsoratanról beszélve, 1533 tavaszán türelmetlenül utasítja vissza egy mellékmondatban „Buliinger gyerekes szócséplését”.58 A svájciakkal folytatott barátságos hangú levelezés idején pedig, 1538. május 10-én, négy nappal Buliingerhez intézett válaszlevele előtt (amelyben többek közt megköszönte Buliinger leveléhez mellékelt művét) igen megvetően nyilatkozott róla, pontosabban Buliinger A Szentírás tekintélyéről... című művében az anabaptistákról és az Igéről, illetve a Szentlélek munkájáról kifejtett véleményéről: „Tévelyeg, és maga sem tudja, mit hisz. Én jól látom hamisságukat, nem akarják, hogy tévedésük kiderüljön. Mi meg ők két végletet képviselünk: Ők teljesen elvetették a szó szerint értelmezett Igét és a sákramentumok hatóerejét, mi viszont erősen hangsúlyozzuk azt. Most aztán keresik a középutat, dicsérik az Igét és a sákramentumokat, azért, hogy mi is elhagyjuk a másik végletet képviselő (helyes) álláspontunkat, és egyek legyünk velük.”59

Ilyen, egymástól teljesen eltérő célkitűzések és elvárások mellett nem csoda, ha a svájci egyházakkal tervezett egyezség ügye zátonyra futott, még mielőtt igazán megindult volna. Mindehhez persze hozzájárult még mindkét részről egy sor nagyon is emberi tényező60: az egyik oldalon az öregedő Luther bizalmatlansága és hevessége, a másikon a maguk fel127