Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.

Luther és a reformátorok - Zsindely Endre: Luther és Buliinger Henrik

lépett életbe: előbb meg kellett hozzá szerezni a világi felsőbbségek és a nem jelenlevő lelkészek beleegyezését. A svájciakra vonatkozóan is azt határozták, hogy tárgyalni kell velük a „Concordiá”-hoz való csatlakozásról, miután hitvallásukat Luther több ponton homályosnak minősítette42. A református svájci városok azonban, Buliinger tanácsára, Luthernek adott 1537. január 12-i válaszukban ragaszkodtak közben nyomtatásban is megjelent hitvallásukhoz, s a „Concordia” szövegét ítélve homályosnak, aláírását megtagadták; ugyanakkor viszont reményüket fejezték ki, hogy a kívánt egység máris megvalósulhat43. Luther 1537. december 1-én kelt válasza megértő és szeretetreméltó hangot ütött meg: a még meglevő ellentéteknek idő kell, amíg elsimulnak, és „a zavaros víz letisztul”; az ellentétek áthidalását Bucerre bízta.44 Az öröm nagy volt Svájcban. Annál kellemetlenebb meglepetést jelentett a svájciak részére Bucer egy Lutherhez intézett levele (1537. január 19.), amely indiszkréció folytán nyilvánosságra került; ebben elég lebecsülő hangon írt a svájciak tanairól és Lutherhez küldött január 12-i nyilatkozatukról — Buliinger felháborodottan vett tudomást minderről.45 Ez lehetett a főoka annak a bizalmatlanságnak, amivel Buliinger és a svájci reformátusok Bucer és Capito további javaslatait és követeléseit elvetve, Luthernek Zürichből közvetlenül, adott válaszukban, 1538. május 4-én46 továbbra is kitartottak hitvallásuk mellett, s Luther levelét úgy értelmezték, hogy az egyetértés már megvalósult, és azt a fennálló különbségek mellett is fenn kell és lehet tartani47. Luther 1538. június 27-i válasza szintén barátságos volt, de a további közvetítés feladatát ismét Bucerre és Capitóra bízta.48 A svájci református városok ekkor már nem látták értelmét a további tárgyalásoknak; úgy érezték, megtették, amit tehettek a „concordia” érdekében, ezért 1538 őszén le is állítottak minden ez irányú erőfeszítést.49

Hiba lenne azonban a Wittenbergi Egyezség részleges kudarcáért elsősorban a svájciakat okolni.50 Az egész nagy fontosságú kísérlet kezdettől fogva egy nagy félreértés jegyében folyt, s ezért főleg a közvetítő túlzott optimizmusát terheli a felelősség: Bucer sem a svájciaknak Lutherről, sem Luthernek a svájciakról nem festett reális képet. Az úrvacsoratanát kemény következetességgel képviselő Luther hirtelen meg- enyhüléséről szóló buceri híreket a svájciak amúgysem hitték el egészen. Végül is rá kellett jönniük, hogy az 1536 és 1538 közötti barátságos hangulat csak feltételes és ideiglenes volt, azzal a céllal, hogy időt és alkalmat adjon a Wittenbergi Egyezség szigorúan előírt szövegének alá125