Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.
I. RÉSZ. A TEMPLOM.
Pázmány Péter ezzel az érveléssel voltaképpen saját egyházával is szembekerült, mert hiszen a római kúria sohasem ismerte el a földesurak — fejedelmek —, patrónusok igényét a templomok, az egyházi javadalmak és személyek felett való rendelkezésre. De szembekerült a jobbágyság istenadta igényével, hogy hallgathassa az evangéliumot. Arról ugyanis a tételes jog szavai alapján valóban lehetett volna vitatkozni, hogy a földesúr birtokában lévő templom felett rendelkezhetik-e a jobbágynép. De, hogy hallgathatja-e gyülekezetben az evangéliumot, ezt már az egyház szerzésekor elrendezte az Isten és törvényben is elintézte az 1608-i országgyűlés. Az evangélikus hit gyakorlásába beletartozik a gyülekezeti istentiszteleten való ^észvétel, tehát egyfelől a gyülekezeti közösségben, másfelől az igehirdetői szolgálattal való élés. Ezért nem akartak »új« törvényt a protestánsok, amikor a templomokkal való élés szabadságát is kívánták kimondatni az országgyűléssel, hanem csak magyarázni akarták az 1608-it. A római egyház restaurációja ezzel szemben úgy ment végbe, hogy a templom úgynevezett visszavételekor egyúttal az evangélikus igehirdetői és szentségnyújtó szolgálatot és a gyülekezeti istentiszteletet is megszüntették. Mindezenfelül a jobbágyok jogtalanságának hangsúlyozása a jobbágyok állapotának súlyosbítása is volt. Még a XVII. század első felében is kegyetlenség volt a paraszt iránt. Ezzel szemben a protestáns magyarság küzdelme a jobbágyok szabad templomhasználatáért egyszersmind testvéri segítse? volt az elnyomottak, a jogtalan magyar nép felé. 2 8 A római egyház vezérrestaurátora nemcsak általánosságban, elvi alapon érveigetett, hanem például Thurzó Ádámot külön is intette, hogy vegye el a templomot a galgóci evangélikusoktól. 2 9 18. A magyar evangélikusságra nézve különösen fájdalmas volt a dunántúli főurak hűtlensége. Talán a legfájdalmasabb Nádasdy Ferenc grófé 1643-ban. Másutt is sokat szenvedett az evangélikus egyház, de az, ami a Nádasdybirtokokon, történt* éppen a ímagyar evangelikusságra nézve volt nagy veszedelem. Csak a kisebb patrónusok maradtak meg a dunántúli evangélikusság védelmére. Az I. Rákóczi György szabadságharcát befejező, 1645-\i linci békekötés szerint vissza kellett adni a zavargások idején elfoglalt templomokat — kölcsönösen. De például a Dunántúlról jól vagyunk értesülve, hogyan történt ez a visszaadás. Musay Gergely püspök leírta útinaplójában, miként járt el a templomok visszaállítása céljából kiküldött bizottság 1646 végén. A biztosok távozása után a templomokat ismét viszszafoglalták a hatalmaskodó földesurak. A prédikátorokat elűzték. 3 0 14. Az 1646—47. évi országgyűlésnek a linci békekötés ellenére újra kellett kezdenie az alkudozást a templomok felett. Az erdélyi fejedelem követei állhatatosan kívánják, hogy az erőszakoskodó főurakat szorítsa rá a király az elvett templomok visszaadására. Hangoztatják: a templomok erőszakos jogtalan elfoglalása volt az oka a háborúnak. A hosszú vitában öszszetorlódik minden kérdés, amely az egész XVII. évszázad folyamán, tehát korábban és későbben felvetődik, a nyilvános és magános vallásgyakorlat, a templom és imaház különbsége, a földesúri és patrónusi jog viszonya, a templom javítás engedélyezése, stb. Most már a római katolikusok is látják, hogy a parasztoknak meg kell engedni, mehessenek más faluba templomba, tarthassanak imaházakban vagy más helyen nyilvános istentiszteletet;: hajlandók megtiltani a további templomelvételt. Viszont a protestáns követek is látják, hogy a muHtra nézve egyességre jutni még az elvi kérdésekben sem tudnak. Nyilvánvaló, hogy meg kell alkudni és előrelátható, hogy a törvénvcikk nem fog békességet hozni. A protestánsok a többszáz elvett templomból legalább 144-nek a visszaadását követelik. Végül mégis csak 90-et ítélt vissza a törvény, sőt néhol csupán telket rendelt a megnevezett helyeken az evangélikus templom részére. Ezek a helyek voltak az első artikuláris, vagyis beeikkelvezett helyek a hazai evangelikus egyház jogtörténetében. Ezenkívül egyes szabad királyi városokban és véghelyeken szintén megnevezetten enged a törvény az evangélikusoknak szabad templomépítést és használatot. Például Nagyszombatban. Győrött az újvárosban, Léván, Révkomáromban. A törvény nem különböztette meg mindig az evangélikus és református templomokat, így csak külön vizsgálattal lehetne megállapítani, ha még egyáltalában lehetne, hogy a visszaadott és engedélyezett templomok közül melyek voltak mai értelemben evangélikusok. Egyébként az 1647. évi vallásügyi törvény világosan rendeli, hogy a jobbágyokat sem szabad háborgatni vallásuk szabad gyakorlatában s ehhez hozzátartozik a templomok szabad használata is; ne történjenek többé templomfoglalások. Az evangélikus templomtörténet hiányos lenne, ha mindennek a közlésénél nem néznénk arra a szellemre, amely a jobbágyok templomaira vonatkozó törvényt kivívta. Félreértenénk vagy félremagyaráznánk az eseményeket, ha a protestánsok törekvéseit pusztán azzal magyaráznánk, hogy veszteségeik tették őket a vallási türelem és szabadság harcosaivá. Az a teológiai, egyházszervezeti és istentiszteleti mozgalom,
