Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.

I. RÉSZ. A TEMPLOM.

Nagytarcsa Nagytarcsa soliuma, diadalíve. Az arcosolium alatt középen, Jézus alakja fölött félgömbön Krisztus monogrammját látjuk. Az oltárszárnyak képein látjuk azokat, akiket Jézus nyomorúságukból megszabadított s akik Jézus hatalmát megtapasztalták: 1. A vak Barümeust, akit Jézus látóvá tett. 2. A naini ifjút és 3. Jairus leányát, akiket Jézus a halálból támasztott fel. 4. A bélpoklosokat, akiket az élő halottak, az élve elrothadok nyomorúságából mentett ki Jézus. Jézus megváltott és feltámadott. Jézus él és uralkodik és szüntelenül megváltja az övéit. A templom ünneplő gyülekezetének ezt folyamatosan hirdeti az oltárkép. Jézusnak a názáreti zsinagógában elmondott első szószéki igehirdetésének alapigéit prédikálja az oltár képe: »Az Űrnak lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesujtottakat. Hogy hirdessem az Űrnak kedves esztendejét.« (Lukács 4:18— 19., Esaiás 61:1—2., 42:6—7.) Láthatjuk, hogy a legújabb oltárképfestészetünk ismét transcedens, leegyszerűsít, kevéssel sokat mond, nem részletez, hanem megragadja az Igét és erősen rámutat, visszatér a Bibliához és a tiszta őskeresztyén ábrázolási módot hozza a mai kor formanyelvén és eszközeivel, jóllehet hogy ez a formanyelv talán még ma szokatían. Felújítja a Szegények Bibliáját, a Biblia Pauperumot és az Igét ismét sorozatosan, világosan, egyszerűen és érthetően hirdeti. Az őskeresztyén jelképes ábrázolások is ismét szóhoz jutnak. Erőteljes és határozott hangsúly jut kifejezésre Jézus ábrázolásában. Az Ige testté lett. Az Ige ismét megszólal a képen és az Ige ismét tartalommá lesz. Az ábrázolások biblikussá és igeszerűvé válnak. Mindezt a művészetben szóhoz juttatott ige munkálja EGYÉB FELSZERELÉSEK. KERESZTELŐ ÉS ÜRVACSORAI EDÉNYEK. FESZÜLETEK. Egyházi kincstárak, A reformáció egyházi művészete a legteljesebben a miniaturában és a kisplasztikában jutott szóhoz az ötvösművészet terén. Éppen ezért külön fejezetben tárgyaljuk