Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.

I. RÉSZ. A TEMPLOM.

tés az volt, hogy mint várostorony — és nem mint templomtorony — a templommal ne legyen összeépítve. Ez így meg is történt (lásd alaprajzon „2" helyen). Idővel azonban a templom szűknek bizonyult, a gyülekezet igen helyes érzékkel a Sturm-féle tradíció szellemében, szemben a szószékkel, dél felé terjeszkedve egy szárnybővítést létesített megfelelő karzattal (lásd „3" helyen). A további bővítése a térnek már csak akkor történt, mikor a hatóság eltekintett a torony várostoronyi mivolta kizárólagosságának megőrzésétől és hozzájárult ahhoz, hogy a közvetlen közelében levő templommal összeépíttessék. Ügy volt bővíthető a templom és így jutott tornyához. A rendelkezésre álló vázlatból megállapítható, hogy már a templom és tőle különálló „várostorony" létesítésekor élt akár a gyülekezetben, akár a tervező mesterben a későbbi összeépítés lehetőségének reménye, mert egyrészt — amint az alaprajzból látható — a templom hossztengelye összeesik a torony tengelyével és a nyugati karzatot tartó támaszok külső síkjai csaknem összeesnek a torony megfelelő külső síkjaival. A Sturm-féle rendszerekkel kapcsolatban kell foglalkozni néhány, főként alaprajzi szempontból különleges kialakítású templommal. A békéscsabai „kistemplom" eredetileg hosszirányú tér volt (33. ábra). A hossztengely egyik végén a főbejárattal, másikán az oltárral; a 11.50 m fesztávolságú tér tükörbőltozatlefedésü. A főbejárat felett volt a karzat beépítve. Idővel, amint a férőképesség növelése szükségessé vált, két oldalt egy-egy azonos fesztávolságú oldalhajót nyitottak, karzattal elláva. így a templom mai alakja görögkereszt-alapidomú. Ugyancsak görögkeresztalaprajzú a miskolci templom (34. ábra.) A tér közepe egy sarokpillérein fülkékkel díszített négyzet — elég tekintélyes 12.75 m fesztávolsággal. A karzati elrendezés hasonló az előző békéscsabaiéhoz. A falak, falsarkok és boltövek kezelése már fejlettebb és a templomépítő gyakorlatban otthonos mester alkotásának tekinhető. Amint már tudomást szereztünk, az evangélikus kőtemplomokat fatemplomok előzték meg. Voltak azonban oly helyiségek is, hol még most is fatemplom szolgálja a gyülekezetet. Míg a kőtemplomokat megelőző fatemplomok általában igen egyszerű kialakításúak voltak, addig a második csoportba tartozók művészi megjelenésükkel tűnnek ki. E fatemplomok sorában kiváltságos helyet tölt be a még mai napig is fennálló Késmárk város fatemploma (35. ábra). Alaprajza négyzetes teret mutat 29.50 m oldalhosszal, lefedését két egymásra merőlegesen haladó dongaboltozat és ezeknek áthatásából keletkező keresztboltozat képezik. Csak a környező falak épültek kőből, minden egyéb, még a boltszerkezetek is fából készültek. A középtér feletti keresztboltozatot a négy sarkában elhelyezett egy-egy csavart faoszlop tartja. A fafelületek természetes színessége és tartózkodó tagoltsága folytán a tér igen bensőséges hatású; a dongaboltozatú keresztszárak felett átívelő 12 m fesztávolságú boltfelületek levegős és könnyed hatásúak. í i A magyar evangélikus templomok egyik legérdekesebbje az elliptikus alaprajzú kassai templom. Az ellipszis főtengelye összeesik a főbejárati tengellyel. A templom tehát nem mondható centrálisnak, hanem elliptikus voltánál fogva hosszirányú. Az alapellipszis, melynek főtengelye 21 m, kistengelye 16.80 tn, — tehát tekintélyes méretű — a négy főirányban még térbővítéseket kap. Ezek alapján ez a templom is tulajdonképpen görögkereszt alapelrendezés ü. E szárnyak közül a főbejárattal szemben fekvőben találjuk az oltárt, a többi háromban karzatok vannak beleszerkesztve. A szárnyak közti diagonál pilléreket, mint azt a miskolci templomnál is láttuk, fülkék hangsúlyozzák. A templomtér megvilágítását közvetlenül a főpárkány feletti félköríves ablaknyílásokon át nyeri, melyhez a kupola tetején az opeion-szerű kivágásra épített laterna ablakain áthatoló fény is hozzájárul. (36., 37. ábra.) A kassai templom alaprajzi kibontakozása és felépítményi, valamint formanyelvi megoldása közt nincs egység. Az alaprajz; elliptikus volta még a barokk kor megoldása, a felépítmény és formanyelve a klasszicisztikus korra jellemző. Az evangélikus templomépítő gyakorlatban az elliptikus alaprajz egészen szokatlan, de ha szemügyre vesszük az alaprajzi gondolatot, azt látjuk, hogy itt egy ellipszisről mint közép" ponti térről van szó, mely a főtengely és a melléktengely irányában bővül; a pillérekben elhelyezett fülkéket úgy foghatjuk fel, mint ezekben a diagonális irányokban barokk szokás szerint kiképzett kisebb kupolás terek elrendezési gondolatának reminiszcenciáját. Ez az ízigvérig barokk térkapcsolás Francesco Borromini által Rómában létesített S. Carlo alle quattro fontane templomból indult ki és megtaláljuk a római barokk architektúrát behatóan tanulmányozó wien-i mester, Johann Bernhardt Fischer von Erlach Carl Borromaus Kirche alaprajzában is. A kassai templomnak ide mellékelt alaprajzában ugyanolyan léptékben pontozott vonal mutatja a wien-i templom alaprajzát. Ebből a két egymásra rajzolt alaprajzból világosan kitűnik, hogy a két templom elliptikus tere azo12* 179