Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.

II. RÉSZ. A TEMPLOM ÉS A GYÜLEKEZET.

s biztos vagyok benne, mindnyájan a templomot élveztük legjobban. Cserkészekkel kirándulni jártunk s táborokba. Ritka volt, ha evangélikus templomot találtunk. De sokszor megtörtént, hogy besoroztattunk a »protestánsok« közé s kálvinista templomba vittek. Mindig szerettem a református templomot. De nem volt a mienjk; nem tudtunk énekelni benne. Hányszor vitték a katolikusokat nagy templomokba s mi protestánsok vasárnapi szolgálatosokká lettünk, mert úgysem tudunk templomba menni. Azért mindig akadt valaki, akinek bibliája volt s aki imádkozni tudott a lelkész hiányában. A természet erővel és szeretettel ölelt körül minket s ott tanultuk, templomtalan evangélikusok, lélekben és igazságban imádni az Istent. Először Sopronban láttam lenyűgöző erejű evangélikus templomozást. Evangélikus iskolák diákserege százas csapatokban vonult az utcán, a hatalmas barokk templom, mint megtölthetetr len nagy katlan nyelte magába a sok-sok evangélikust s mikor vége volt az istentiszteletnek, az egész városon meglátszott, hogy most mennek haza az evangélikusok szívükben az Isten igéjével. A mi templomunk itt erőnek látszott. A mi Istenünk erős várának. A templom itt hozzátartozott a vasárnaphoz. A családok a maguk székébe ültek itt s az iskolák a maguk táblájába küldték a diákokat. Ez a vasárnapról vasárnapra a maga helyére beülő sok-sok evangélikus nem tudom mit hitt, hogyan élt, de így, ahogy együtt voltunk s négy év után már olyan jól ismertük egymást, tudtuk mind egymásról, hogy nem tudnánk elképzelni a templom nélküli életet. Aztán a Fasorban szolgáltam. Láttam a diákistentiszteletet, amelyen úgy harsogott az ének mindig, hogy sohasem tudtam valami felemelő lelkesültség nélkül végigülni. Láttam a gyülekezet istentiszteletét. A jó H. nénit, aki már reggel beült a templomba s minden vasárnap négy istentiszteletet hallgatott. Az ősz M. bácsit, aki időre mindig felcsoszogott az oltárig, leült a maga székére s széke alá tette a kalapját. Sok sok kedves arcot, akik nélkül nem volt vasárnap. És a délutáni istentiszteletet, melynek csendjében magányos nénikék, dolgos családanyák s pesti kis cselédek hozták énekükkel a vidék levegőjét, öreg bácsikat, akiket elzsongított a délutáni orgonaszó, elszúnnyadtak a sárgán bezúduló napfényben s csak a prédikáló fiatal lelkész harsány hangjára riadtak fel. Láttam annyi, annyi templomot, falun, városban, ünnepi istentiszteleten, böjti esten, bűnbánati konferencián, láttam a templomban az esküvőket, a keresztelőket s oly sokszor éreztem: Bizony Istennek házában vagyunk, csendesedjék el előtte mind az egész föld népe. Annyiszor éreztem, hogy az emberek szíve megtelik benső nagy világossággal, átmelegítő jó erővel, tisztító bánattal, üdvösséges örömmel. Felcsillanó szemekben, könnytől elfátyolozott szempillák mögött, lehajtott koponyákban oly sokszor éreztem valóságosnak és győzelmesnek az Isten csendes hívását. Istenem, milyen csodálatos dolog ez a templom! Vadidegenek és mégis testvérek. Egyetlen ige és mégis mindenldnek szóló, egyetlen imádság és mégis mindenki rámondhatja az áment. Micsoda erő van itt a falak között, hogy megtaláljuk itt a gyülekezetünket?! Sajnálom a templom nélkül élő embert. Te Ismeretlen Evangélikus, kedves testvérem, miért dobod el magadtól ezeket a boldog vasárnapokat? Végre találkoztam veled. Gyere, üljünk le egy kis időre, beszéljük meg ezt a dolgot. Mondd el egyszer őszintén, miért kerülöd a templomot? — Amit itt elmondtál, az nagyrészt igen szép* de egészen szubjektív dolog. Nézetem szerint templom nélkül is lehet élni. Az igaz. Élni lehet. De hogyan? Az írniolvasni nem tudó is él. A vak is él. A süket isi. A nyomorék is. A börtöntöltelék is. A bantunnéger is. De hogyan? Betegen, szegényen, elrontottan, félig él. Vegetál. Akinek nincs vasárnapja, nem tudja, miért dolgozik hétköznap. Aki nem jár templomba, sohasem tudja meg, mi az a lelki csend, békesség Istennel. Annak nincsen közössége, semmi támasztéka a világban a lelke számára, nem tudja fenntartani a kapcsolatot Istennel. Nem hallgatja az Igét, azért nem is hisz, mivel nem hisz, menthetetlenül benne él a bűnben, halál vár rá és a hitetlenek sorsa; a kárhozat. — A templom nem biztosítja a békességet, közösséget/ hitet, üdvösséget. Igazad van, nem biztosítja. De lehetővé teszi. Munkálja. A templomtalan élet viszont biztosítja a hitetlenséget, bűnt és kárhozatot. — A templombajárástól nem függ az üdvösség. Jézus nem mondja, hogy aki templomba jár, az üdvözül! De azt sem mondja, hogy az üdvözül, aki nem jár templomba! Viszont azt mondta Jézus, hogy az üdvözül, aki hallgatja az Isten Igéjét, s élvezi az általa rendelt szentségeket. Az igaz, hogy az ige és a szentségek nincsenek a templomhoz kötve, de az is igaz, hogy a mai egyházi rendszerünkben az igehirdetés és a szent-