Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.

I. RÉSZ. A TEMPLOM.

evangélikus templom építésének igazi mestere, igazi irányítója: az Egyház liturgiája, egészen sajátos istentiszteleti élete. S ezen a ponton határozottan nyilvánvalóvá lesz az evangélikus templom minden mástól való különbözősége és minden lényeges sajátossága, egyházi jellege. Innen és így világosan látjuk, hogy az evangélikus templom, mint az Egyház alkotása, mindenestől az igének és a szentségeknek, a bennük jelenlévő Krisztusnak szolgáló eszköze. Ezért legfőbb alkotórésze, legszentebb helye az oltár, a Kegyelem királyi trónja, ahová a keresztség szentségének a helyétől, a keresztelőmedencétől a templomhajón át, a szószék útmutatása visz el. Ezért egészen más az evangélikus templom kifelé is, mint a földi élet házai és ezért szolgálja benne minden egyházi művészet az Ige megtestesülését! Az evangélikus templom — Isten kegyelmi jelenlétének és munkásságának szent háza — az Egyház hajléka, a keresztyén gyülekezet Krisztusban való életének otthona itt a földön. Hivatása addig tart, míg az Egyház úton van, — hazafelé. A »mennyei JeruzsálenK-ben megszűnik szolgálata, mert ott a Bárány nem a kegyelmi eszközökben, hanem dicsőségének teljességében közvetlenül lesz jelen a diadalt aratottak Egyházában, és a szentek gyülekezete színről-színre látja és szüntelenül imádja Öt (Jelen. 7:9—17) és »Isten lesz minden mindenbe^ (I. Korint. 15:28)! De míg az Egyház itt, a kegyelem országában él, addig — zarándok-útunkon — a templom: mennyország a földön! II. Az evangélikus templom rendeltetése, hogy mindenestől, teljesen és kizárólagosan az Egyház istentiszteleti életét szolgálja. Amint az Egyház liturgiájában az isteni adomány és a hívő odaadás egészen átszövi egymást és az ige hirdetése és a szentségek kiszolgáltatása nyomán imádás, lelki áldozat születik, amely viszont szükségképpen a kegyelmi javakkal való élésre vágyódik, — úgy a templomban is minden az Isten cselekedetét és az Isten hatalmával teremtett keresztyén áldozatos lelkület bensőségét, az Egyház imádságos kegyességét hirdeti. A földön küzdő Egyház a templomban, az Egyház liturgiájában lesz imádkozó Egyház, amely ugyanabból a kegyelemből él, mint az előrement hívő nemzedékek megszámlálhatatlan miihói. A templomnak ez a csodálatos, Isten akarata szerint való szolgálata és jelentősége leginkább nyilvánvaló az Úrvacsora szentségében, az oltár szentségében, amely legmélyebb tartalma szerint szentséges titok (misztérium), mert emberi ésszel fel nem fogható, csodálatos módon, reális és személyes közösséget létesít a szentségben önmagát adó Úr Jézus Krisztus és a szentség élvezője között; — ugyanakkor szent testvériséget teremt azokkal, akik az Egy Testből és Egy Vérből élnek, miközben alázatos hálaadás és örvendező imádás tölti el a kegyelembe fogadott bűnösök szívét, amely részese lehet az Egyetlen Áldozat gyümölcsének, amelyhez csak önmagunk megtagadásán és elítélésén, a töredelmes hit lelki áldozatán át vezet az oltárhoz vivő út. Az evangélikus templomnak olyannak kell lennie, hogy ennek a magasztos rendeltetésének, a testté lett Igét szolgáló hivatásának — felépítésében, berendezésében és használatában — megfelelhessen. Az evangélikus templom — egyházi jellegénél és rendeltetésénél fogva — már külsejében is láthatóvá teszi az 'Igét, hogy az emberek felfigyelhessenek Isten házára, Isten hívására. Az evangélikus templom külső megjelenésében, a térben való elhelyezésével is prédikál. Ezért épít a lehetőség szerint tornyos templomot az Egyház, hogy a torony tetejére helyezett kereszttel felfelé mutasson és a torony harangjaival a földi élet zajában is megszólaltassa a reábízott üzenetet: »Jertek el, mert immár minden kész!« (Luk. ev. 14:17.) Ezért nem lehet az evangélikus templom »divatos épület« és nem lehet olyan értelemben való »gyülekezeti otthon«, amelybe »gyakorlati érdekből« beleépítenek más célokra szolgáló helyiségeket. A ^környezethez való alkalmazkodás «-ban is nagy óvatosságra van szükség; betonból épített bérház-kaszárnyák tömegében, gyárak és kereskedelmi paloták között (és a falvak földhöztapadó házikói között!) is hirdesse az evangélikus templom, hogy mindettől különbözik és egészen más: az Isten háza, az imádság háza, a Krisztusban elrejtett élet csodaforrása! A templom megjelenési formájában is az Egyház él! Ezért nem »külsőség«, vagy üres és halott »tradíció« az evangélikus templom orientációja (nyugat-keleti irányban való építése), hanem a Krisztus-teljességét élő Egyház liturgikus szimbólum-erejének tárgyszerű megnyilatkozása, — mert így az oltárra tekintő gyülekezet napkelet felé néz. Az Egyház Krisztus-jelenléte és Krisztustest voltának egysége jut kifejezésre a templom alapformájában is, amely a legmegfelelőbben a hosszanti egyirányúságban, illetve az egészen rövid oldalkarú latin-kereszt alakjában érvényesül.