Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.

I. RÉSZ. A TEMPLOM.

alappal végződő, erősen kiugró kereszthajóval épült. Tornya főtengelyben előépített, ablakai fölött erős szemöldökpárkányokkal, gazdag, nyugtalan vonalú toronysisakkal. Tágas, belső terét barokk ízlés szerint, dongaboltozat fedi. Oltára alkalmazkodik korinthizáló oszlopaival az egész épület szelleméhez. (40. kép.) Neobarokk motívumok nem sokszor fordulnak elő templomépítészetünkben s ez a formanyelv élte át legkevésbbé a divatja óta eltelt évtizedeket is. Modern templomainkon gyakran látjuk a történelmi stílusok fölbukkanását, a barokk hatása azonban a neobarokk korával lezáródik. A neogótika, neoromán irány is befejeződik a világháborúval, mégsem mondhatjuk, hogy elemei végleg kivesznek egyházi építészetünkből. A következő fejezetben utalni fogunk rá, hogy legújabb építészeink is vissza-visszatérnek terveikben a középkori stílusok gondolataihoz, mint a vallásos gondolat kifejező építészeti megszólaltatásaihoz. Modern templomaink. A világháború óriási cezúrát jelent minden művészi fejlődésben, nálunk is megakad a templomok építése a háború ítéletnapjai alatt, de az utána következő évek nincstelenségében is. Mintha azonban a kényszerű szünet idején is érnének művészi megoldások. Legalább erre mutat, hogy a világháború után új stílus áll előttünk, ami mindég új lelkiséget, új embert jelent. Valóban: a világháború utáni nemzedék romantikamentes és megszabadul a dagályosságtól, művészei is józanabbul, tárgyilagosabban néznek szét a világban. Bealkonyodik a különböző stílusokat mereven utánzó, vagy éppen összekeverő irányoknak, az utóbbi évtizedek építészeinél a célszerűségen van a hangsúly. Feledésbe ment a mult század és a századforduló építészetének sok fölösleges dísze, korunk embere elsősorban azt akarja, hogy a templom rendeltetése szempontjából legyen kifogástalan. Lényegre irányuló törekvése egyszerű formákat keres, idegenkedik az anyag természetének meg nem felelő megoldásoktól, kerüli a szükségtelen vagy szervetlen díszítést. Történelmi stílusok emlékei. Természetes, hogy a történelmi stílusokhoz való vonzódás, különösen az idősebb építész-nemzedéknél, sokkal mélyebben gyökerezett a szokásban és ízlésben, semhogy nyomtalanul eltűnhetett volna templomépítészetünkből. A bevezetésben már érintettük, hogy a nemzetközileg kialakuló modern stílus építészeink egy részénél nem tudott teljesen meghonosodni. Ez a csoport elfogadja a Jfl. Gyula technikai újításokat, pl. a vasbeton alkalmazását, de a templomok külső képén még félreismerhetetlenül feltűnik egyik-másik történelmi stílus emléke, persze erősen modernizálva. Nem jelentéktelen csoportját alkotják evangélikus templomainknak azok, melyek a klasszicizmus formaanyagából merítenek. Természetes, hogy a falmegoldás alkalmazkodik az új építkezés íratlan törvényeihez, de a kivitelezés bizonyítja, hogy a klasszikus motívumok minden időben fölhasználhatók, ha elhelyezésük a korízlésnek megfelel. Evangélikus templomainkon mindég örömmel üdvözöljük a klasszicizmus szellemének föléledését, mert nyugodt arányaival, összhangjával, egyszerűségével közel áll az evangélikus ember lelkiségéhez. Ezekben a modern, klasszicizáló épületekben kétféle alaptípust figyelhetünk meg, egyik a hosszanti elrendezésű, — a templomok nagyrésze ezt követi — másik a központi alaprajzú, erre is találunk példákat. A következőkben mindkét típussal kapcsolatban ismertetünk néhány jellegzetes alkotást. A hosszanti alaprajzú típus jellemző példái: Gyula temploma, ezt 1927-től építette