Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.

I. RÉSZ. A TEMPLOM.

helyén, a XVIII. században készült, karcsú nyolcszögletes pillérek tartják. A pillérek száma soronként három-három, de valamikor sűrűbben sorakoztak, mint ahogy erre a szentélyfalakon még meglevő falpillérek állásából következtetni lehet. Ebből: következtethető a szentély eredeti boltozása, legalább hat boltszakaszra tagolódott. A hat boltszakaszban négyszöges bordás keresztboltozatok, a szentélyzárásban pedig háromszögletű boltmezők váltakoznak. A boltozati beosztásnak megfelelően a szentélyfalakon és -sarkakon kívül, támpillérek állanak. A támpillérek többnyire egyenes homlokúak, de a szentély sokszög sarkain állók ékalakban ugranak elé, miben kassai hatás van. A támpilléreket alul a szentély közös lábazata és a szentélyablakok talpánál vonuló közös vízvető övpárkánya foglalja össze egy architektúrába, hogy ezen felül a támpillérek önálló tagozásában ferde vízvetők és övpárkányok közvetítésével ugorjanak hátra fölfelé törekvésükben. A támpilléreken alkalmazott szobrok a középső vízvetőn külön gyámokon állnak, gazdagon tagozott baldachinoktól védve az időjárás ellen. A legtöbb szobor lábánál címer vagy szimbolikus tartalmú alakos ábrázolás látható. A szobrok a tűz és időjárás rongálásai következtében erősen sérült állapotban vannak, annyira, hogy Szászsebes. Kápolna a templom, északi oldalánál a pontos stiláris meghatározást sem engedik meg. De mindenesetre megállapítható az, hogy nem egy időből származnak, elkészítésük ideje a XIV. század végétől mélyen belenyúlik a XV. század első felébe. Különféle szenteket, püspök alakokat ábrázolnak, közülük különösen Keresztelő János alakja kelt figyelmet, mert a Parierek szobrászatának jellegzetességei figyelhetők meg rajta, ez még a XIV. század felfogását képviseli, szemben a szentélyfő támpillérének Krisztus alakjával, mely már a XV. század szobrászati megoldását mutatja. A támpillérek közt adódó keskeny szentélyoldalakat minden második sokszögoldalban, keskeny, rendkívül magasarányú, kétosztású, csúcsíves ablakok törik át, olyan csoportosításban^ hogy a fényt a szentélyfőben az egykori főoltárra összpontosítsák. Abból a jelenségből, hogy az északi oldal ablakai a déliekhez képest gazdagabb keretezésűek, arra következtetnek, hogy a szentély nem egyszerre épült fel, mindenesetre azonban a XV. század elején már készen állott. Hogy a hajó építését mikor határozták el, nem tudni. De valószínű, hogy építése már a XV. szárad második negyedében erőteljesen folyt, erre ,egy Rómában lévő 1423-iki oklevélből lehet következtetni, mely szerint a templomépítésre 50 éves búcsút engedélyeztek. Ez a hosszú tartamú búcsú nagyobb arányú építőszándékra vet fényt. A hosszház építésénél szintén a háromhajós rendszert alkalmazták, de jóval szélesebb méretekkel, mint a szentélyben, melynek kapcsolata a hosszházzal nem nevezhető szervesnek, éppen keskenyebb megoldása miatt. A XVII. század végén a hajóboltozatok szintén beomlottak, úgyhogy a tereket újból kellett a XVIII. században boltozni, de ehhez a régi nyolcszögletes pilléreket felhasználták, amit az bizonyít, hogy az ezeknek megfelelő helyen szintén nyolcszögletes idomú falpillérek állanak az odalhajók határfalain, melyeket kívülről erősen tagolt támpillérek erősítenek meg. A hosszház háromhajós csarnokának nyugati oldalán az oldalhajók végében vastag falakon álló tornyokat terveztek. Ezek közül csak a déli áll, az északi vagy nem készült el, vagy pedig elpusztulván összeomlott az 1689-iki emlékezetes tűzben. A hosszház és a tornyok építménye stílusjegyeiben határozott rokonságot mutat fel a kolozsvári Szent Mihály-templommal, csak az a különbség, hogy a formák Brassóban már kissé nehézkesebbek és durvábbak- Hogy a kolozsvári kapcsolatot kimutassuk, elsősorban a tornyok földszinti és emeleti ablakának egy csúcsíves keretbe való foglalását kell kiemelnünk, mely megoldás a kolozsvári Szent Mihálytemplom nyugati oldalán teljesen azonos fel-