Kiss Jenő: Visszapillantás a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Evangélikus Hittudományi Karának húsz éves történetére (1923–1943). Pécs 1943. (A Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem 1942–43. tanévi irataiból)

tanárrá 1927 júl. 19-én. Theol. doktori szigorlatot 1925 nov. 21-én tett a debreceni tud. egyetem ref. hittudományi karán. A hit­tudományi kar négy ízben dékáni tisztséget viselt tagja. A theol. Ifjúsági Kör tiszteletbeli tanárelnöke, Sopron sz. kir. város törvény­hatósági bizottságának és számos albizottságának tagja. A Pro­testáns Irodalmi Társaság választmányi tagja, a dunántúli evang. egyházkerület Főiskolai Bizottságának és Véleményező Bizott­ságának tágja. Dr. Br. Podmaniczky Pál. A vallástörténet, vallásbölcsészet, keresztyén nyelvtudomány ny. rendes tanára. Sz. 1885. március 16-án Budapesten. Tanulmányait a pozsonyi theol. akadémián és a rostocki egyetemen végezte. 1910-ben a pozsonyi theol. akadé­mia magántanára lett. 1918-ban az eperjesi theol. akadémia ta­nára. A cseh megszállás után Budapestre költözött, ahol a Bet­hánia Egyesület elnöke és lelkésze. A hittudományi karnak három ízben dékáni tisztséget viselt tagja, a Bethánia Egyesület tiszte letbeli elnöke, a Christian Endeavor World Union választmá­nyának, a Magyarhoni Evangélikus Missziói Egyesület missziói tanácsának, az egyetemes közgyűlés több bizottságának tagja. Nyilvános rendes tanárrá kinevezték 1928 aug. 11-én. Lic. theol. Dr. phil. Karner Károly, az újszövetségi írásma­gyarázat és rendszeres theologia segédtudományainak nyilv. ren­des tanára, született Kőszegen (Vas m.) 1897. január 3. Gimná­ziumot Kőszegen végzett, utána theologiai tanulmányait a soproni evangélikus theologiai akadémián folytatta, lelkésszé avattatott 1919. szeptember 7-én. Segédlelkészi szolgálatot teljesített Felső­lövőn, Sopronban és Ágfalván, majd az 1920—21. tanévben theo­logiai és bölcsészettudományi tanulmányokat folytatott a Leip­zig-i egyetemen. 1921 októberétől 1924 júliusáig önálló hitoktató volt Pécsett, közben 1923. március 22-én a régi rend szerint theo­logiai tanári vizsgát tett. 1923—1924. tanév második felétől fogva a hittudományi karon helyettesi minőségben látta el az „Újszö­vetségi írásmagyarázat és rendszeres theologia segédtudományai" c. tanszék teendőit. 1925. május 9-én a budapesti Pázmány Péter­Tudományegyetemen a bölcsészettudományok doktorává, 1927i aug. 20-án pedig a lipcsei egyetem hittudományi kara a theolo­giai tudományok licentiatusává avatta. Egyetemi magántanárrá habilitált az „újszövetségi írásmagyarázat és segédtudományai" tárgyköréből 1927. május 17-én. Nyilvános rendkívüli tanárrá

Next

/
Thumbnails
Contents