Kiss Jenő: Visszapillantás a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Evangélikus Hittudományi Karának húsz éves történetére (1923–1943). Pécs 1943. (A Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem 1942–43. tanévi irataiból)
gyalta és elfogadta. A Magyarországi Evangélikus Egyház erre illetékes szerve, az egyetemes theologiai bizottság 1941. évi február 25—26. napj ain tartott ülésén foglalkozott vele. A háború erős caezurája itt is bénítólag hatott, s a kérdés közelebbi megvitatása a háború utáni időre marad. E theologiai reform főgondolatai a következők: 1. A tanulmányi idő terjesztessék ki 4 évről 5 évre, hogy a kibővülő tanulmányi rend kellőképpen megvalósítható legyen. Ha a most két évben megállapított segédlelkészi időből egy évet ide kapcsolunk át, akkor a reform ezen egyik alapgondolata tulajdonképpen időveszteség nélkül valósítható meg. Tárgyi szempontból pedig múlhatatlanul szükségesnek mutatkozik az idői keretek kitolása, főként az alapvető filozófiai, nyelvi és bibliai ismeretek megszerzése céljából. 2. Párhuzamos gondolat ezzel, hogy a Theologus Otthon szerveztessék át gyakorlati lelkészképző intézetté kötelező bennlakással. Életét a rend és szabadság magasabb harmóniájának evangéliumi szelleme hassa át. Munkájába a hittudományi kaitanárai erőteljesebben kapcsolódjanak • bele oly módon, hogy szaktárgyaiknak a gyakorlatig élettel való kapcsolataira mutatnak rá. Ez elgondolás szerint a tudományos és gyakorlati kiképzés párhuzamosan folynék a hittudományi karon és a lelkész képző intézetben. 3. Az új tanulmányi és vizsgálati rend lényegileg a következőképpen alakulna. a) Az eddigi alapvető stúdiumok fenntartásán felül — a történeti anyag némi korlátozása mellett — nagy gond fordítandó a bibliai nyelvek, főként az újszövetségi görög nyelv elsajátítására, a filozófiai előtanulmányok kibővítésére (lélektan, logika, rendszeres filozófia); ismertetni kell a jelenkor szellemi, társadalmi, politikai és gazdasági életének főproblémáit. Ismétlő órák vezetendők be repetitoriumok, konversatoriumok formájában. Továbbfejlesztendő a szemináriumi intézmény. Ki kell mélyíteni a bibliai ismeretet és tanulmányt a teljes Szentírásra vonatkozó collegium biblicum kötelezővé tételével. Törekedni kell a hitvallási iratok lehetőleg teljes ismertetésére és magyarázatára, ki kell terjeszteni az egyházi élettel kapcsolatos művészetek, mint egyházi képzőművészet, templomépítés, festő- és szobrászművészet, egyházi ornamentika, művészi szimbolika és esztétika, egy-