Grünvalszky Károly: Az evangélikus vallástanítás célja tárgyi szempontból. Budapest [1943.]
Ezzel dolgozatunknak végére érkeztünk. Az ilyenkor szokásos visszapillantás helyett azonban inkább előre nézünk, mivel mostani munkánk csak első része az ezután következőknek. Ezért nem illik a végére »Összefoglalás« vagy »Befejezés«. Ilyesmiről legelőször csak akkor lehet, majd szó, lia a célokat már mind megvizsgáltuk és tisztáztuk. Ekkor majd a célok harmóniájában min- dent összefoglalhatunk. De éppen ennek az érclekében szükséges már most, hogy a vallástanítás célját tárgyi szempontból világosan lássuk. Nem lehet ez más, mint az Ige hívő megismerése. Ez pedig azt jelenti, hogy 1, ne adjuk el magunkat az értelemnek, 2. ne helyezkedjünk az értelemmel szemben eleve negatív álláspontra, ne bízzuk el magunkat, mert a Szentlélek az, aki hitet és megismerést teremt s Isten reánk bízott és tanításra rendelt igazságait megerősíti s nem az ember. Mindez pedig csak akkor lehetséges, lia sohasem tévesztjük szem elől a vallástanítás tárgyát, az Igét; célul mindig előttünk lebeg a hivő megismerés: és tanítványainkkal együtt, benne élünk az egyházban., mely a Szentlélek »műhelye« 68