Grünvalszky Károly: Az evangélikus vallástanítás célja tárgyi szempontból. Budapest [1943.]

is igen szoros a viszony, inert ez a szentség is eszköze a Szentlélek munkájának s ennek is a leje és veleje az Ige. Élihez még csak azt kell hozzáfűznünk, hogy eze­ken a. közvetett kapcsolatokon kívül, miként azt a ke­resztség és a vallástanítás viszonyára vonatkozólag is megállapítottuk, közvetlenül is kapcsolódik egymáshoz} az úrvacsora és a vallástanítás. Ennek élénk bizonysága, hogy egyházunkban a vallástanítás szükségességét először nem is annyira a keresztséggel kapcsolatosan, mint in­kább az úrvacsora val való összefüggésben látták be és hangoztatták. Említettük, hogy Luther a mások által főként a keresztséggel kapcsolatba hozott konfirmációval szemben semleges álláspontot foglalt el, de azt viszont fennen hangoztatta, hogy az úrvacsorara vonatkozó dol­gokat »minden keresztyénnek ismernie kell, lia valóban keresztyén akar lenni és részesedni óhajt ebben a szent­ségben. Mert ezentúl már nincs szándékunkban bárkit is odaengedni vagy bárkinek is kiszolgáltatni, ha azt sem tudják, hogy mit keresnek ott, vagy miért járul­nak oda.«" Annyira szívén viseli Luther ezt a dolgot, hogy alig ír le a Nagy Kátéban az oltáriszentségről két mondatot s már is az imént hallott kijelentésekkel foly­tatja bevezető szavait. Nyílt- vallomás ez az oltár'szentség­gel kapcsolatban a vallástanítás szükségességéről s való­színű, hogy ebből fejlődött ki a konfirmációnak az az első formája, amely »Glaubensexamen, kátévizsga, az egy­háznak tisztán katecbetikai jellegű cselekménye volt, melynek alapján az úrvacsorához bocsátotta és így a keresztyén élet teljességébe állította azokat,-akik meg­ismerték a keresztyén hit igazságait.« 7 3 Mindez pedig az úrvacsorának komoly, lutheri, az eredeti értelemnek egye­dül megfelelő magyarázatával áll összefüggésben s azzal az Igével, hogy »próbálja meg azért az ember magát és 7 1 Ugyanezt a célt szolgálja és a ma emberének jó felvi­lágosítást ad az Úr szent vacsorájáról Scholz László két mun­kája: A hálaadás kelyhe. Bp. 1938. A£ Ür asztalánál. Bp. 19384 7 5 Veöreös Imre: U. o. 201. 1. 64

Next

/
Thumbnails
Contents